Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Nagymihály Szilvia: Csecsemők a küszöbön

vakon, amerre látnak. Agyagot öntünk a lábuk alá, hogy még lassabban masírozzanak az életük útján. Üveggolyókat szórunk a gondolataik fogaskerekei közé és jeges vízbe mártjuk a szívüket, azután meg a lelkűket. Megvakítjuk a fényképeiket a sublótfiókban, hogy elveszítsék az életük szemtanúit. Ólmot kötünk az emlékeik selyemzsinórjára, hogy ne bukkanjanak fel az ébrenlét vize fölé.” Valahogy így csinálnak a boszorkányok, ha sekélyes életeket még se- kélyesebbé (fekélyesebbé) akarnak tenni, és így ír Brickner, ha rá kíván világítani arra, milyen gyengék és kicsik is vagyunk.

Viszont azt sem restelli elmesélni nekünk, hogy vannak közöttünk olyanok, akik türelemmel viselik életük keresztjét. Hiszen erről beszél akkor, amikor az Ordo Sancti Magdaleni titkait megosztja velünk. A történet valóban izgalmas, hiszen kezdetben kérdések vetődnek fel. Miért találnak az apácák minden reggelre csecsemőket a küszöbön? Miért bíznak az anyák jobban ,Isten szolgálóleányaiban”, mint magukban, ha gyereknevelésről van szó? A választ a nővérek fogadalmában találjuk meg, ahol a következő szerepel: ^.. Jézus Krisztusban tett hitvallásunk szerént nem mással foglalkozónk, mint avval, amit az életben az Úr jósága és szeretete által akként adódik nékünk, hogy vele ama eljött napon foglalatoskodnunk kell. Időnket másnak nem szenteljük, mint amit a mai nap a mai nap fényével, a holnapi nap a holnapi világosságával hoz el”És ahogy az új nap születik, úgy lesznek egyre többen a kolostor falai között. Kilenc gyermek gagyog, totyog és sír szerte a termekben. Sorsukat azonban úgy vállalják Magdalena testvérei, mint ahogy Mária vette magára az Úr kegyelmét - tudván azt is, hogy az emberek ostobák és gyűlölködők -, és kihordta a szíve alatt Jézus Krisztust. Brickner írásában a nővérek is hasonló szeretettel emelik ki reggelente a csecsemőket kosaraikból. És bár apácák, így lelki tisztaságuk mellett testük tisztaságát is meg kell őrizzék, Isten mégis lehetővé teszi, hogy gyermekeik legyenek. Nevet adnak nekik, beszélni tanítják őket, édes szüléikként.

A kötet utolsó írásával, a Sárga indián című kisregénnyel Brickner a mi- tikus-mesei magaslatokból visszatér napjaink „ismert” arcai közé. Ebben a munkájában egy cigány festő életével ismertet meg bennünket. A művész gyermekkori közege, a kiscsalai cigánytábor a szerelem, az erőszak, az ősi jogok és törvények, törvénytelenségek színtere. Bódi Antal sebzett szárnyú madárként röppen ki ebből az őt szinte burokként körülölelő közösségből. Cigány- gyerek a faluba be sem teheti a lábát, így Bódi az erdő részévé válik, belesimul az érző, élő természetbe. Illatukról ismeri fel a gombákat, a lombok között gázol, miközben a fákról csepeg az esővíz. Istent a természet egészében tudja, ismeri, de nem „féli”. És mikor a Bibliát olvassa, látni kezdi Krisztust, a világot, és magát is, ahogy egyikhez sem tartozik. A sugárzó tavaszi fényben néha meglátott arcot aztán újságok szélére pingálja, azokkal a jellegzetesen naiv formákkal és élénk színekkel, amelyek annyira jellemzőek a cigány képzőművészetre. Később tornácra, falra, kemencére festi vallásosságának apró momentumait. Az emberek csodálattal figyelik a foltokból életre kelő, sugaras szárnyú angyalokat, akik Bódi ecsetvonásai nyomán születnek. Csakhogy az öregkor, a háború, a csalódások hirtelen felkapják és messzire sodorják azt a képet, amelyet Krisztusról őrzött magában: Jézus ereje csúcspontján dicsőült meg - ... -, és a temetésen sem egymagában prédikált a pap, hát most már jobb, ha a szeme elé sem kerül. Jézust eredendően képtelennek tartotta az öreg87