Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul
alakítja át a nyilvános véleménycsere és a nyilvános megvitatás eszközeit, s ezen erőszakszervezet zsoldosává válik, a sokszínűség látszatát kelti - mégis, a fontos kérdésekben egyetértés van közöttük. Azáltal, hogy ez a központilag diktált egyetértés - mint az igazság, a helyesség és a hitelesség maga - a sokszínű sajtóban előáll, a befogadókra nézvést is kötelező véleménnyé válik. Nemcsak az válik kötelezővé, hogy az átlagolvasó igaznak, helyesnek és hitelesnek tartsa azt, ami valójában központilag diktált vélemény, a hatalomértelem ráerőszakolása az átlagemberre, hanem az is, hogy ez és éppen ez a közérdek, amelynek védelme nevében — e szerint a látszat szerint — harcol a sajtó. Valójában a szimbolikus erőszakszervezet zsoldosai követnek el szimbolikus erőszakot az átlagolvasón és -nézőn, azok nevében és megbízásából, akinek zsoldosai: a tévé- és laptulajdonosok, illetve a hozzájuk tartozó osztályok nevében - akik magánérdekeit szem előtt tartják és a befogadók által kikövetelt közérdekként fogadtatják el.3 E rövid társadalomfilozófiai bevezető alapvető fontosságú összefüggésekre világít rá, amelyeket vizsgált témánk, a bennünket körülvevő társadalom meghatározó jelenségcsoportja televízióbeli ábrázolása taglalásakor is érdemes szem előtt tartanunk. Leegyszerűsített szegénységfogalom - avagy kinek ki a támogatásra szoruló? A családüzem rossz gazdasági kifejezéssel „embertermelésnek” nevezett tevékenysége valamennyi szintjén meghatározó jelentőségű lehet a hiányállapot. Ebben az összefüggésben a szegénységnek létezik egy „hominizációs” szintje, amelyen az ember testi megújításának, karbantartásának és rendeltetésszerű használatának képességével összefüggő szegénységet kell értenünk. Megkülönböztethetjük a szegénység „szocializációs” szintjét (amely a fennálló társadalmi viszonyok közé való zavarmentes beilleszkedés, az állampolgári és szakmai szocializáció, az ember szociális karakterének hiányosságaira vonatkoztatható), a szegénység „humanizációs” szintjét (amely az „erkölcsi-érzelmi munka” eredményeként megnevezhető emberiességgel függ össze) és „univer- zalizációs” szintjét (amely az egyén életét megszervező létharmónia-törvények és az identitását betetőző létkarakter hiányára utal).4 E szerteágazó, átfogó jelentéstér ellenére a tudományos, a tömegkommunikációs és a köznyelv egyaránt az anyagi-megélhetési javak szűkösségét érti e fogalmon. A szegénység e legtágabb, s legkézenfekvőbb értelmezés szerint „az egyes embereknek s egész nemzeteknek olyan gazdasági állapota, amelyben a rendelkezésre álló javak mennyisége nem fedezheti a tényleges szükségleteket. (...) Az általános szegénység a javak abszolút hiányát, illetőleg viszonylagosan kevés voltát jelenti, a relatív szegénység pedig csupán az egyenlőtlen vagyonmegosztás következménye. (...) Az újabb korban a szegénység minősége változott meg, s ma sokkal nehezebben viselhető el, mint azelőtt volt. Az emberek egyenlőségéről szóló elvek általánosabbakká váltak, s maguk az emberek érzékenyebbek ma, mint régen voltak: egyszóval a szegénység ma tűrhetetlenebb, habár aránylag nem nagyobb, mint régebben volt. A szegénység elhárítása és orvoslása a társadalmi politika legfontosabb tárgyai közé tartozik.”5 A köznyelv többnyire még ma is azt a meghatározást érti e fogalmon, 804
