Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Jacques Derrida: A hivatás jövője avagy a feltétel nélküli egyetem
erejének, a nyilvános térben való mindent kimondásból megszerzett szabadságnak, egy szintén művelésre szoruló tradíción túl, csak azokban az úgynevezett humántudományokban lenne egyedüli és kitüntetett helye, amelyek fogalmi meghatározását finomítani, dekonstruálni és igazítani kellene. De a feltétlenség ezen elve eredetileg és par excellence a humántudományokban jelenik meg, A humántudományokban megvan a megjelenés, a manifesztáció és a megó'rzés eredeti és kitüntetett helye. Megvan a vita és az újrakidolgozás helye is. Az irodalom és a nyelvek (tehát az ember és a kultúra úgynevezett tudományai) által történik, továbbá a nem-diszkurzív művészetek, a jog és a filozófia által, a kritika, a kérdezés és a kritikai filozófián és a kérdezésen túl, a dekonstrukció által - ott, ahol nem kevesebb történik, mint az ember fogalmának és általában a humanitás alakzatának és különösen annak az újra-gondolása, ami előfeltételezi mindazt, amit az egyetemen évszázadok óta humántudományoknak nevezünk. Ebbó'l a nézőpontból legalább is a dekonst- rukciónak (és egyáltalán nem vagyok zavarban, hogy ezt állítsam és követeljem) mint az irredentista ellenállás helyének saját kitüntetett helye van az egyetemen és a humántudományokban, igen, analóg módon, mint a polgárjogi engedetlenség, civil disobedience egy elve, tehát a máskéntgondolkodás elve, egy felsőbb törvény és a gondolkodás igazságossága nevében. Nevezzük itt a gondolkodást annak, ami idó'nként ezen törvény, ellenállás vagy máskéntgondolkodás igazságosságán túli törvény szerint parancsol. Ez működteti és ihleti a dekonstrukciót mint igazságosságot. Ennek a jognak határ nélkülinek kell lennie, ha mondhatom, hogy felhatalmazzon minden olyan meghatározott alakzat dekonstruálására, amelyet ez a szuverén feltétlenség a történelem során fölvehetett. Ennek érdekében ki kell szélesíteni és újra ki kell dolgozni a humántudományok fogalmát. Az én felfogásom szerint többé nem csak azon konzervatív vagy humanista fogalomról van szó, amellyel a leggyakrabban azonosítják a humántudományokat és régi kánonjait - amely kánonokat mégis minden áron védeni kell. A humántudományok ezen új fogalmának, miközben hű marad hagyományához, magában kell foglalnia a jogot, a jogi tanulmányokat, a fordítás elméleteit, amit Amerikában „theory”- nak neveznek (az irodalomelmélet, a filozófia, a nyelvészet és a pszichoanalízis elméletének eredeti kifejezése), de természetesen, mindezeken a helyeken, a dekonstruktív gyakorlatokat is. És gondosan meg kellene itt különböztetnünk egymástól, egyrészt a szabadság, az autonómia, az ellenállás, az engedetlenség vagy a máskéntgondolkodás azon elveit, amelyek együtt vannak az akadémiai tudás minden mezején, másrészt pedig megjelenítésének, újraki- dolgozásának és tematikus vitájának kitüntetett helyét, ami szerintem sajátosan a humántudományokhoz, de az átalakított humántudományokhoz tartozna. Ha ezt hangsúlyozottan nem csak az irodalom, az irodalomnak nevezett bizonyos demokratikus intézmény vagy az irodalmi fikció kérdéséhez, egy bizonyos szimulakrumhoz és egy bizonyos „minthá”-hoz kapcsolom, hanem a hivatás és jövője kérdéséhez, ez azért van, mert a munka [travail] történetén keresztül, mely nem csak egyszerűen mesterség, a mesterség történetén keresztül, mely nem mindig hivatás, a hivatás történetén keresztül, mely nem mindig a professzoré, újra össze szeretném kapcsolni a feltétel nélküli egyetem ezen problematikáját egy biztosítékkal [gage], egy elköteleződéssel [engagement], egy ígérettel, egy hitaktussal, egy hit deklarációval, egy hitvallással, 755
