Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Jacques Derrida: A hivatás jövője avagy a feltétel nélküli egyetem
legyőzhetetlen ereje, az soha nem volt hatékony. Ezen absztrakt és hiperbolikus legyőzhetetlenség, ennek lehetetlensége miatt, ez a feltétlenség nyilvánvalóvá teszi az egyetem gyengeségét és sérülékenységét is. Megmutatja képtelenségét, védekezéseinek törékenységét azokkal a hatalmakkal szemben, akik parancsolnak neki, ostromolják és megpróbálják maguknak kisajátítani. Mivel idegen a hatalom számára, mivel másnemű a hatalom elvéhez képest, az egyetemnek nincs is saját hatalma. Ezért beszélek a feltétel nélküli egyetemről. „Egyetemet” mondok, mivel stricto sensu elkülönítem itt az egyetemet azoktól a kutatói intézményektől, amelyek különféle gazdasági célokat és érdekeket szolgálnak ki, anélkül, hogy az egyetem függetlenségi elvét elismernék; és ,feltétel nélküli egyetemet” mondok a „feltétlen” helyett, hogy hallhatóvá váljék a .fiatalom nélküli” vagy a „védelem nélküli” konnotációja: mivel abszolúte független, az egyetem egy kitett, felajánlott, elfoglalható, gyakran feltétel nélküli feladásra szánt fellegvár. Mivel nem fogadja el, hogy feltételeket szabjanak neki, időnként feszélyezett, vértelen, elvont, hogy feltétel nélkülivé válhasson. Időnként megadja, eladja magát, kockáztatja, hogy egyszerűen elfoglalják, bevegyék, megvegyék, vállalatcsoportok és nagyvállalatok fiókvállalata legyen. Ez ma az Egyesült Államokban és az egész világon nagy politikai kockázat: milyen mértékben kell a kutató- és tanintézeteket a kereskedelmi és ipari érdekek által támogatni, azaz közvetlenül vagy közvetetten ellenőrizni, eufémikusan „szponzorálni”? E logika szerint, mint tudjuk, a humántudományok gyakran azon tiszta vagy alkalmazott tudományokat művelő tanszékek foglyai, amelyek az akadémiai világban a külföldi tőke rentábilisnek gondolt beruházásait magukhoz gyűjtik. Egy kérdés tevődik tehát föl, amely nem csak gazdasági, jogi, etikai, politikai: képes az egyetem (és hogyan?) saját feltétlen függetlenségét állítani, egyfajta szuverenitást követelni magának, anélkül, hogy a legrosszabbat kockáztatná, nevezetesen, hogy - e szuverén függetlenség lehetetlen absztrakciója folytán - megadja magát és feltétel nélkül kapituláljon, átadja és eladja magát bármi áron? Nem csak az ellenállás elvére, hanem az ellenállás és a máskéntgon- dolkodás erejére van tehát szükség. A feltétlen szuverenitás fogalmának de- konstrukciója kétségtelenül szükséges és folyamatban van, ugyanis ez egy alig szekularizált teológia öröksége. A Nemzetállamok állítólagos szuverenitásának jól látható esetében, de másutt is, a szuverenitás értéke teljesen de- komponálódik. De ügyelni kell arra, hogy ez a szükségszerű dekonstrukció ne kompromittálja, ne kompromittálja túlságosan az egyetem függetlenség- követelését, tehát azt a követelését, hogy a szuverenitás nagyon sajátos formáját megőrizze, amelyet később ki fogok fejteni. Ez lenne a politikai döntések és stratégiák tétje. Ez a tét lenne azon hipotézisek vagy hitvallások horizontján, amelyeket most önöknek megfontolásra javaslok. Hogyan dekonst- ruáljuk az oszthatatlan szuverenitás elvének történelmét (és először akadémiai történelmét), követelve a mindent kimondás - vagy a mindent nem kimondás -, az ember, a szuverenitás, a mindent kimondás joga, tehát az irodalom és a demokrácia, a folyamatban lévő mondializáció, ennek technológiaigazdasági és vallásos aspektusai témájával kapcsolatos minden dekonstruktív kérdés feltétele feltétlen jogát? Nem állítanám, hogy e felfordulásban - ami ma az egyetemet fenyegeti, és benne bizonyos tudományágakat jobban, mint másokat - az ellenállás ezen 754
