Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Jacques Derrida: A hivatás jövője avagy a feltétel nélküli egyetem
olyan humántudományi karokon, amelyek képesek a dekonstrukció munkáját vállalni, kezdve saját történetükkel és saját axiómáikkal. E tétel következménye: egy ilyen feltétlen ellenállás számos hatalommal állíthatja szembe az egyetemet, így az állam hatalmával (és következésképpen a nemzetállam és az oszthatatlan szuverenitás fantazmájának hatalmával: amelyben az egyetem eleve több lenne mint kozmopolita, mégpedig egyetemes, a világpolgárságon és általában a nemzetállamon is túl), a gazdasági hatalmakkal (a nemzeti és nemzetközi nagyvállalatok és tőke), a hírközlés, az ideológia, a vallás és a kultúra hatalmaival, stb., röviden minden olyan hatalommal, amely korlátozza az eljövendő demokráciát. Ennélfogva az egyetemnek kellene annak a helynek is lennie, amelyben semmi nem mentesül a megkérdőjelezés alól, még a demokrácia aktuális és meghatározott alakzata sem, a kritika hagyományos eszméje, mint elméleti kritika sem, de még a „kérdés” formájának, a ,kérdező” gondolkodásnak az autoritása sem. Ezért beszéltem minden késedelem és minden álarc nélkül a dekonstrukcióról. íme amit feltétel nélküli egyetemnek neveznék: a mindent kimondás elvi jogát, legyen az a fikció vagy a tudás kísérletezésének címén, és azt a jogot, hogy mindezt nyilvánosan mondjuk ki és nyilvánosságra hozzuk. A nyilvános térre való utalás az új humántudományokat a felvilágosodáshoz kötő leszármazásvonal. Ez különbözteti meg az egyetemi intézményt mindazoktól az intézményektől, amelyeket a mindent kimondás jogára vagy kötelességére alapoztak, mint amilyen például a vallásos vallomás vagy a „szabad asszociáció” a pszichoanalitikus helyzetben. De alapvetően ez köti össze az egyetemet és különösen a humántudományokat azzal, amit európai és modern értelemben irodalomnak neveznek, ami nem más mint a minden nyilvános kimondásának joga, vagy egy titok megőrzésének joga, legyen ez akár a fikció módusában. A vallomásra [confession) utalok, ami annyira közel van a hitvalláshoz [profession de fői], mivel a mai világtörténésekkel kapcsolatos vizsgálatokra kívánok támaszkodni, és ami a vallomás, a bevallás, a megbánás, a vezeklés és a bocsánatkérés egyetemes folyamatához hasonlít. Ezer példát sorolhatnánk, napról napra. De akár a nagyon régi akár az újabb bűnökről van szó, a rabszolgaságról, a shoahról, az apartheidről vagy akár az inkvizíció erőszakos tetteiről (amellyel kapcsolatban a pápa kijelentette, hogy lelkiismeretvizsgálatra van szükség), a bűnbánatban mindig „az emberiség ellen elkövetett bűntett” új jogi fogalmára hivatkoznak. Mivel a Hivatás [Profession], a Hitvallás [Profession de fői] és a Vallomás [Confession] együttes taglalására készülök, megjegyzem futólag és zárójelben, mivel ezzel hosszabban kellene foglalkozni, hogy a bűnök bevallása a tizenhatodik században társadalmi és hivatásbeli kategóriák révén tudott megszerveződni. Az 1317-es Sulla Astesana (kollégám, Le Goff idézi) előírja, hogy a vallomás során a bűnbánót társadalmi-hivatásbeli állapotának megfelelően kérdezzék: a hercegeket az igazságosságról, a lovagokat a rablásról, a kereskedőket, a funkcionáriusokat, a kézműveseket és a munkásokat a hamis esküről, a csalásról, a hazugságról, a lopásról, stb. ... a polgárokat és általában a városlakókat az uzsoráról és a kamatról, a parasztokat pedig az irigységről és a lopásról, stb.2 Ismétlem, hogy ha e feltétlenségből eredt elvileg és de jure az egyetem 2 J. Lee Goff, Un autre Moyen Age, Paris, Quarto Gallimard, 1999, 172. 753
