Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Grecsó Krisztián: "Az igazak dilemmája"
GRECSÓ KRISZTIÁN „Az igazak dilemmája” BÁGER GUSZTÁV VÍZRAJZ CÍMŰ KÖTETÉRŐL Azt mondta Bányai János Debrecenben (Utolszor a lyrán; Irodalmi napok) a századvégi versről és (az ő) kritikájáról, hogy idézem — „(a vers) ... beleírja önmagába a kritikáját, mert csak az képes valakit (bármit a történetben, a létezők és kimondhatok világában) megszólaltatni, aki/ami önmagában (is) tartalmazza a megszólítottat, még akkor is, ha a nevét és kilétét mindenáron homályban kívánja tartani. Minden vers anagramma (is). Ezáltal a (vers)kri- tika még inkább kiszolgáltatott, nemcsak teleírt lappal indul, hanem létformája a tükörkép. A (vers)kritika a versbe írt önmagának kiszolgáltatott mégis szolidáris tükörképe. Ezért is oly tünékeny, mint minden árnykép." (Bányai professzor tanulmánya a 2000/2-es Alföldben olvasható.) Tetszik nekem ez. Tartom magam hozzá. Különösképp, hogy recenzióm tárgya egy olyan kötet, amely egy gyanús sorozat része, már magában is gyanús sorozaté, mögötte egy (számomra) titokzatos szerzővel. Egy költő a húszas éveiben indul, általában, vagyis jó, ha akkor, hogy túl is legyen hamar az elején, ami még nem, de később akár. Báger Gusztáv nem. O várt, ’38-tól-’96-ig, hajói számolom ötvennyolc év telt el addig. Akkor jelent meg első kötete az Örök párbeszéd (Cserépfalvi Kiadó). És mintha a hosszú várakozás valóban az érlelődés ideje lett volna (mint ahogy én sejtem), hamar két másik követte, az Ikerképek (Tevan Kiadó, 1997), és a Vízrajz (Tevan Kiadó 1999), amivel ez a szerény írás — szándékai szerint - foglalkozni kíván. Szóval, adott egy indulás, messze a pubertás kortól, egy életút fényében, aminek fontosabb állomásai az ENSZ, a tervhivatal, a közgazdasági egyetem, és a pénzügyminisztérium. Gyanús ez, még egyszer mondom, gyanús. Báger Vízrajz című kötete viszont jó kötet, lendületes, finoman munkált versek vannak benne, jó olvasni, ahogy Tandori Dezső a kötet fülszövegében írja, nem üt ugyan el gyökeresen az aktuális költészeti „hondivatoktól”, de „anyagok ütköznek össze, villantanak nem vált fényeket”. Előítélet oszlató- nak, megelőlegezett összegzésként, egyelőre ennyit. Az (ön)azonosságról valamit inkább. A Báger versek (ön)magukon túl nem csak (ön)maguk kritikáját írják, ez kevés. Ezzel azt is mondhatnám, hogy a Báger versek értelmezik maguk, ami akár igaz is lehetne, de szűk, inkább arról van szó, hogy a Vízrajz versei által, hogy (ön)azonosak, szinte képesek elhitetni az olvasóval eleve föltett szándékának (miszerint a sorok mögött nem az van [több, más], mint ami a sarokba explicit írva vagyon) impotens voltát, azt, hogy a dekódolással itt 724