Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "Erdélyt nem lehet elfelejteni"
évek szenvedélyes olvasása után az embert elsősorban a szakirodalom köti le, s nemcsak azért, mert azt kell olvasni, hanem azért, mert az embert egy bizonyos életkorban nem érdekli a fikció. Azután Wass Albert könyvei mindent megváltoztattak: visszatérítettek az ifjúság lelkes állapotához. Könyveit nem lehet letenni. Miért? Wass Albert mestere a történetmondásnak: mindegyik könyve egy izgalmas emberi sors. Wass Albert mestere a jellemformálásnak: alakjai plasztikusak, akár a vitatkozó mókusról, akár Tánczos Csuda Mózsiról, akár Dombi-Dombolov komisszár elvtárs úrról mesél nekünk. Wass Albert mestere a nyelvnek: erdélyi jellegzetességekkel átszőtt szabálytalan mondatai könnyeden szövődnek egymásba. S Wass Albert mestere a tájleírásnak: mindig elevenen látta lelki szemei előtt az erdélyi tájakat, s csak az erdélyi tájakról tudott írni. Wass Albert élete átíveli szinte az egész évszázadot. Sokrétű irodalmi tevékenységéből vajon melyik őrződik meg leginkább az utókor számára: a regényíróé, a költőé, az irodalomszervezőé, a szerkesztőé vagy a könyvkiadóé? Wass Albert elsősorban regényíró. Az egyik legnagyobb magyar regényíró. 0 maga mesélte el a következő történetet (megpróbáltam leírni a videokazettáról, Nyeste Ildikó és ifj. Szalay Róbert felvételéről). A funtinelli boszorkányt emigrációja kezdetén a Bajor-erdőben kezdte el írni, így emlékezik erről: ,Kimentem az erdőbe, egy tönkre letettem az írógépemet, másik tönköt odagurítottam, azon én ültem, s ott kopogtattam A funtinelli boszorkányt. Ott találkoztam az első amerikai csapatokkal. Egy öt amerikai legény jött, megláttak ott engem, s odajöttek. Hát én angolul nem tudtam. Kérdezték, hogy mi vagyok, ki vagyok. Nem volt nálam semmiféle papír. Erre legjobb tudásom szerint azt mondtam: I am the Hungarian Shakespeare. Ezen aztán nagyot nevettek, megveregették a vállamat, találkoztak egy bolonddal, csokoládét adtak, cigarettát adtak, nevettek és elmentek.” Wass Albert tréfának szánta a Shakespeare-rel való összehasonlítást, de tény, hogy sok igazság van benne: ugyanolyan gazdagon, könnyeden és színesen árad belőle a szó, mint az angol mesterből. És számára is a sorsok fontosnak. Azt mondják, hogy valóban köny- nyen írt, életeleme, létszükséglete volt az írás. „Stílusa olyan természetes, mint a lélegzetvétel: a szelleme éppoly kevéssé nélkülözhető, mint a levegő” - mondta róla Németh László. Gondoljuk el, hogy 1940-ben Farkasverem c. regényéért megkapta a Baumgarten-díjat, az Erdélyi Szépmíves Céh és Pesten a Révai folyamatosan adta ki műveit, azonnal lelki közönsége kerekedett. Azt mondják, hogy mint költő nem olyan jelentős. Nem tudom megítélni, szerintem nagyon szépek a versei is, s van közöttük néhány óriási (A láthatatlan lobogó, Üzenet haza). Költőként kezdte pályáját, első verseit Reményik Sándornak mutatta meg. Diák még, amikor megjelennek első kötetei (Virágtemetés, 1927, Fenyő a hegytetőn, 1928). Érdekes, hogy az 1990-es évek elején is versei hívták fel rá a hazai közönség figyelmét. Wass Albert irodalomszervezőként is jelentős. Az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagjai között volt, részt vett a híres marosvécsi találkozókon. Ezeket mindig júniusban rendezték meg, három-négy napig tartottak, s mint Wass Albert mondja: tele voltak csodálatos beszélgetésekkel. Itt olvasták el egymás műveit, a Farkasverem című regényt például Kemény János látta először. Ennek mintájára 1964-ben alapította meg az Amenkai Magyar Szépmíves Céhet 671
