Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Serdián Miklós György: Álmoknappal - Suenos de día
„Mierda. Eso no vale. Tomamos un iragito y ya, nos vámos para la pinga..., capito. ” Jo. Solo para huéspedes del hotel.” Juck you. Nosotros pagamos con fulas. ” Jo. Solo para huéspedes del hotel. ” Jo. Qué ’no’..., ’no’, hablas como un mono, perqué hablas asi..., érés un hombre,... ’un ser humano’...” Jo, senor.” „You veo en tus ojos el miedo..., tienes tremendo miedo, hombre, de qué, porqué, hombre...” Jo, senor..., sólo para...” „...tu madre.” ,„..sólo...”, mondja remegő ajkakkal és nem tűnik túl magabiztosnak. Ez a megfelelő pillanat arra, hogy bemenjünk. Csakhogy már nem akarunk bemenni. Sajnáljuk őt. Ki tudja, talán egy napon majd el kell számolnia az itt végzett munkával. Másnap, kora reggel, elmegyünk Ben Benhez, ehhez a tipikus, osztrákmagyar bagatell figurához, aki elengedhetetlen szerephez szokott jutni nyugati írók munkáiban. Némi anyagi gondot okozott Lejmnek, és elmegyünk megkérni, hogy fizesse ki az adósságát. Nem hajlandó rá, ez már a kezdet kezdetén teljesen nyilvánvaló. Ben Ben, ez a piti szemétláda, a hatvanas évek elején érkezett Kubába az Egyesült Államokon keresztül - ami igen különös route volt egy menekült számára -, miután ott eltérített egy repülőgépet, és Dr. Castro országában kért menedékjogot. Először északon folyamodott hasonlóért, azt követően, hogy 1956-ban meglépett Magyarországról..., az orosz-kommunista megszállás után. Zsarolás és szivarcsempészés miatt később kitoloncolták, és most ismét Magyarországon él... talán „nemzeti hősként”, aki a „bolsevisták” elől szökött. Akárhogy is, visszaautózunk a városba... Mejor dicho, Centro Habana. Egy rémálom. A házak többsége romokban áll. A nyers csatornalé patakokban folyik az utcákon, mindenféle korú emberek lődörögnek nagy semmittevésben. Szellemalakok zsúfolódnak össze a szűk utcácskákban, nagy lesz délben a forróság, az ég kék, mint mindig, szinte mindig, de minden más szürke, mint egy elátkozott mesében. Teresát Lejm nélkül látogatom meg - elmegy valahová valamelyik primitív ügyletét intézni, törökbazár-stílusban. „Kótya-vetye”, avagy cserekereskedelem. Én ellátogatok Teresához. Öreg hölgy, túl a hetvenen, szeret panaszkodni, keveset beszélni Miamiban élő fiáról, és szereti a regalost is. Azt mondja, nincs egy kilója sem, és hogy muszáj bérelnem egy szobát a házában, vagy hoznom valakit, egy jól fizető amigót, de - ha már itt tartunk - vásárolhatok tőle „muy barato” egy csomó mindent, amit szeretek, van neki ,yu.ca, boniato, plátano, toronja, ajo” és perveza en lata’... Nem akarok semmit. Talán egy kis sört. A család egyik tagja, egy Eddy nevű magas srác az „empresa mixtá”-ban dolgozik - varázsszavak ezek manapság Havannában -, és meg tudja szerezni az árut. Sofőr a fickó, ami ugyancsak varázslatos dolog manapság Havannában, és jó fej - „buena gente, muy buena gente” -, ezért hát elvisz engem valahová a „42”-edik mellé Miramarba, így gyalog mehetek le a Copához. 609
