Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Sümegi István: Az igazság szabaddá tesz?
pedig a jó élet különböző' víziói vezethetők le. Inkább azt gondolom, hogy ugyanannak a fogalomnak (ti. a „szabadságinak) két különböző'használatával van dolgunk. A szabadság negatív fogalma semmit sem kíván mondani a jó életről, csupán a jogunkat akarja biztosítani arra, hogy magunk dönthessünk erről. (A negatív szabadság defenzív jellege természetesen a szerző számára is világos (ld.: 13-14. o.), de abban már valószínűleg nem értene egyet velem, hogy a fogalom jelentése ezzel ki is merült.) Ebből még nem következik, hogy el kell utasítanom szabadságom valamire valóságát is, csupán azt kell elismernem, hogy víziómat a jó életről, nem oktrojálhatom minden további nélkül másokra. Hadd erősítsem meg álláspontomat Isaiah Berlin tekintélyével. Berlin szerint a negatív szabadság-fogalom hívei igenis elismertek pozitív értékeket, s nem csupán az egyén szabadsága előtt álló korlátokat kívánták eltávolítani: „nagy becsben tartottak más célokat is (mint például az igazságot, a boldogságot, a kultúrát, a biztonságot, az egyenlőség bizonyos mértékét), készek voltak arra, hogy más értékek - és voltaképpen maga a szabadság - nevében korlátozzák a szabadságot.3 Ebből persze még nem következik, hogy Tallár szükségképpen téved a „negatív szabadság” jelentésének elemzésekor, de a bizonyítás terhe rá hárul, neki kellene megmutatnia, hogy a szabadságról mint negativitásról gondolkodók tévedtek, amikor azt gondolták, hogy ők csupán teret biztosítanak a jó élet egyéni víziói számára, s amikor pozitív értékekkel is próbálták integrálni a szabadságról való elgondolásukat. A fönt mondottakkal egyszersmind azt is állítottam, hogy a negatív szabadságfogalomhoz nem kapcsolódik „logikailag koherensen” az atomista individualizmus. Pontosabban: Nem szükségszerű, hogy a „szabadság” negatív jelentése implikálja az atomizmust. (Fordítva ettől persze még érvényes lehet a reláció, de erre itt nem szükséges kitérni, mivel Tallérnak nem önmagában a „valamitől való szabadság” eszméjével van baja, hanem azzal, hogy ebből atomista individualizmus, az atomizmusból pedig különféle rossz dolgok következnek.) Ebből látható, hogy a könyv gondolatmenetét akkor sem éri jelentősebb sérülés, ha a negatív szabadságfólfogással kapcsolatban helyén- valóak voltak a kritikai megjegyzéseim, hiszen az atomista individualizmust továbbra is tekinthetjük a vadkeleti kapitalizmus okaként. Erre azonban más összefüggésben szeretnék majd visszatérni, nézzük előbb a második tételt. Ellentmond-e a tradíciónak és rombolja-e az általa is megcélzott személyiségképet a negatív szabadságfólfogás és az atomizmus? A fontiekből következően ketté kell választanunk a kérdést. Ha a negatív szabadság a fönt mondott értelemben „üres”, azaz nincs pozitív víziója, akkor önmagában nyilván nem hathat rombolóan. (Azon viszont bizonyára érdemes lenne elgondolkodni, hogy bizonyos körülmények között pusztán a szabadság valamitől valóságát hangoztatva nem lehetünk-e magunk is vétkessé, némaságunk nem tehet-e bennünk cinkossá.) A tradíciónak való ellentmondás problémája bonyolultabb. A „tradíció” fogalmának létezik egy immanens és egy transzcends megközelítésmódja. Az előbbi szerint minden, ami van, csak valamely tradícióból születhetett meg, s 3 Berlin: A szabadság kát. fogalma. In: Négy esszé a szabadságról. Európa. Bp., 1990. 34(3. o. 560
