Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Zsávolya Zoltán: Hollandi bolygó
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Hollandi bolygó (2) Árnyékozat Árnyék minden, valójában (nyelvtanilag pontosabban, akkor: árnyékod), semmi más, mint a látóhatár szélén kerengó'-fuldokló párás lidércfény-foltok villanásából kirajzolódó idő-alakzat. A történelemben vagy csak a történések özönében végzett hasító haladás, az időmúlásban való el-vissza-mozgás, a mindenkori helyzet, az aktuális kilátás horizont-lezárásán lehetővé váló elidőzés sem kínál többet ennél, hajszálnyival sem. Minden és mindenki pusztán ennyi, maga a teljes múlt is, szereplőinek sokaságával, kitüntetett, önkényesen kiválasztott pillanataival, fontossá fejlődő megtörténtség-met- szeteivel egyetemben. Elmosódó ködfoltok lebegnek a látóhatáron, nem jönnek közelebb, ha mész feléjük, távolodnak, elfoghatatlanok, beláthatatlanok maradnak, ugyanakkor mégsem tűnnek el soha teljesen. Te is csak egy vagy közülük, mondhatnád nekem, mondom neked, Péter Bátyám. Komolyan ez a helyzet, mégsincs alku, nem lehet alábbadni; mégsem szabad szüneteltetni a gyötrelmes odafordulást: Másfél évtized, amit közvetlenül, merő végtelenség, amit közvetve át kell tekinteni. Példának okáért: Jótékony félhomály borítja a kocsmazugot, ahol Killer Lacival ülök 1983 elején, nagy nyugalomban vagy nagy fáradtságban. Későre jár, nekem az iskola fegyelmi rendje értelmében nem szabadna már ilyentájt itt lennem, pontosabban egyáltalán nem volna illendő erre a helyre jönnöm. De hát születésnapunkat ünnepeljük ezen a januári estén; kedvre hangoló egybeesés: megegyezik a dátuma. És a furcsa, lepusztult hely kellően félreeső, külvárosi ahhoz, hogy véletlenül se lepleződhessem le. Lacinak mindegy lenne. Nem úgy, ahogy majd a későbbiekben lesz mindegy, ahogy, mondjuk, a nemrég, a közelmúlt kiélezett hónapjaiban volt az, de azért mindegy. Rejlik ebben valami jellegzetes vonás a fickó egész életét meghatározó lazaságot, fleg- maságot, közönyt, ugyanakkor a szintén tagadhatatlan mániákusságot illetően is. Döntő dolog, hogy ő, amint ott ülünk, nincsen sebezhető pozícióban, egyetlen ponton sincs fenyegetve az élettől. Előmenetel, karrier - annyi neki, mint a pelyva. Vagy csak látszatra van így? Néha indulatosan kitör, de az inkább öntörvényének tudható be, és nem férhet kétség ahhoz, hogy lehetetlen megingatni. S éppen ez teszi lenyűgözően őrült, őrültségében imponáló figurává. Akár egy rendíthetetlenül elszánt, korlátolt, ijesztő szemforgású és monumentális szakállával fenséges látványt nyújtó hajóskapitány (akire külalakilag nem hasonlít)! Mindamellett ebben a jelenetben csakolyan emberegyed, mint én, meglehet, túlságosan (csak) olyan. 532
