Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Salamon István: Magyar írók Svájcban

kötetei. Ezeket megleltem Rómában Szőnyi Zsuzsáéit lakásán, aki terjesztette és én hordtam haza, és igyekeztem kölcsönadogatni Magyarországon, legalább a barátaim körében. Valahányszor jártam Firenze és Budapest között, a táskámban mindig volt néhány Márai-regény és Márai-naplókötet, és ezeket hoztam és igyekeztem terjeszteni. És igyekeztem beleszó'ni Márai naplójából részleteket a magam írásaiba: ha nem lehet Magyarországon terjeszteni Márait, akkor legalább így idézetekben hadd terjedjenek, hadd tudjanak róluk, s tudják, most mit ír. Dupla cenzúra sújtotta a Márai-könyveket itthon. Az egyik a hivatalos cenzúra volt, a másik maga a szerzó' cenzúrája: „lássuk Uramisten, mire megyünk ketten?” Amikor a hivatalos cenzúra már különféle meggondolásokból hajlandó lett volna engedni, hogy Márait publikáljon itthon, akkor meg Márai nem engedte, hogy Magyarországon bármi is megjelenjék. Dacosan tiltott el ettől mindenkit. Nagyon kevés emberrel tartott kapcsolatot. Úgy tudom, hogy egy vagy két levelet váltott Komlós Aladárral és egyetlen levelezőpartnere az én tudomásom szerint Simonyi Imre volt, aki hasonló dacos, belső emigrációban húzta meg magát Gyulán. Rokoni keserűségben egymásra találtak.- Vissztérve erre az emigráns jelenségre. Az Európa elrablásában azt írja Márai, hogy „Emigránsok akik tegnap balra, majd jobbra disszidáltak, s most valahogyan ég és fold között élnek, morognak a kis körzetben, ahová beszorította őket sorsuk, marják egymást, az otthont és a távolt... Ez a legrosszabb sors. Akkor inkább élni vagy halni, de itthon.”Hát ez egy kicsit ellentmondásos.- Azt hiszem 46-ban vagy 47-ben írhatta, amit most idézel. Hogy mégse ennek megfelelően döntött itthon, azt magyarázza az itthoni erőszakos hatalomátvétel. Bőven beszél erről Márai a Föld, föld!... c. kötetében. Itt meggyőzően, megrendítően írja le, hogy mindennek ellenére döntött úgy, hogy végleg elhagyja Magyarországot, egy olyan emigrációba megy, amely ki tudja meddig tart. Mindhalálig tart. Egy nagyon hosszú élet végéig, amelynek saját kezűleg vetett véget.- Most még visszatérve azokra a személyes találkozásokra, amelyek mégiscsak személyes emlékek, de úgy vélem, hogy irodalomtörténeti jelentőséggel is bírhatnak. Vajon ezeken a vacsorákon, összejöveteleken például tudtatok-e vitázni, beszélgetni, vagy az est fénypontja mégis a vacsora volt, vagy a kellemes társalgás, ami a felesége jelenlétének is köszönhető. Valójában, mint embert hogyan láttad Márait? Említetted, hogy az írók is körülülték.- Nem az írók. A Svájcban élő magyarok. Ok nemrégen otthon lelkes olvasói voltak. Tehát az, hogy megjelent köztük személyesen Márai, ez egyfajta „teofaneia” volt. A pesti olvasók bálványozták a kedves íróikat. Ahogy hasonlóképpen ilyen jelenség lett az is, amikor - ugyancsak Silberscheinné meghívásának eredményeképpen - Zilahy Lajost hívtuk ki. Tehát Zilahy Lajost is körbeülte egykori olvasóközönsége, amelyik akkor már Svájcban élt - legalábbis egy része -, és persze Márait is. Ezt ma nagyon nehéz elhinni, hogy micsoda presztízse volt valaha a két világháború között Magyarországon egy írónak. Olvasd el Vas Istvánnál, hogy milyen virágvasárnapi jelenség volt az, hogy egy Harsányi Zsolt lesétált egy balatoni hajóról.

Elmondok Máraival kapcsolatban egy történetet, amikor még nem ismertem. 1942 nyarán Nagyvárad, Magyarország. Én odahaza vagyok anyámnál, mint fiatal, dicsőségben fülig fürdő fővárosi írósüvölvény. Hiszen egy év423