Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Veszelka Attila: Dörmögő kövek; Szatír; Üvegcserép; Korinna (versek)
Voltál peniglen erdőisten-arcú fajzat, ki részeg menádokkal múlattad időd, Hermésznek fattyával, a kacska lábú Pánnal Bakkhoszt kísérgetvén szőlőprések között. Borostömlőkkel kezedben róttad Attikát, bennük a Laurion lankák tüzes bora, játszva ittad asztalfő alá Zeusz fiát, szomjuhodó torkod ki nem száradt soha. S most itt hasalsz, akár egy giccses Böcklin képen szirupos díszletek közé szorult szatír, rajtad röhög hasát fogván a fél Olymposz, míg másik része - gurulva, fetrengve - sír. Egy szélben meghajolt levél: s megint a meggypiros vaskályha mellett ülsz, kívül nyikorgó pallón jár a tél, s a jégvirágos ablak kristályrácsain beles gyermekkorod feketén fénylő varja, kocogtatja az ablakot, sötét bogárszemétől paplanba bújsz, a kamra mélyén egér csörög, s a padlásfeljáróba vert szögön füstölt szalonna lóg, anyád meleg meséjét hallgatod, a kéményben szellem dudál, a szomszédék halott leányát viszik koporsóban az udvaron, míg mélyen alvó, kövér vakondok szuszognak lenn, a vastag hó alatt, a hold néhány letört darabja házatokra hull, törött üvegcserép a múlt, felizzik néha, felragyog, s kihuny, a kályha is hajnal felé, salak marad csupán, kihűlt salak. 401 Üvegcserép
