Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Bokányi Péter: "Jézus sír Budapest felett"
BOKÁNYI PÉTER ,*Jézus sír Budapest felett” PARDI ANNA: ANONYMUS HÖLGYE CÍMŰ KÖTETÉRŐL Anonymus hölgye még a Névtelennél is névtelenebb. Létezésének bizonyítéka csak műve; hogy kicsoda ő, lényegtelen. Személyisége feloldódik valami hatalmasabban, aminek értéke önmaga. Az értékben, ami egyetemes, így érdektelen, hogy kinek a művében mutatkozik meg: az alkotó személyisége csak annyiban fontos, belőle csak az a fontos, ami a műhöz, a műben megmutatkozó értékeshez tartozik. „Mi az érték? Amitől az vagyok, ami vagyok. Nem az a lényegem, hogy »én« vagyok, az csak az ismertetőjegyem. A lényegem épp az, hogy több vagyok, mint ami én vagyok. Hogy van bennem valami az egészből” - írja Vasadi Péter Válság és érték című esszéjében. Ez a Vasadi-idézetból sugárzó, az egyetemes érték iránti alázat jellemzi Pardi Anna Anonymus hölgye című kötetét. Az önnön személyiségét tudatosan háttérben tartó, ugyanakkor a versekben leheletfinomam többszörös áttételeken keresztül megnyilatkozó alkotó munkái a kötet versei, azé az alkotóé, aki tisztában van azzal, hogy emberi lényege nem az „én”, hanem az a valami, ami benne az egészből van. Vállalja ezt, tudja és vallja, hogy az ő feladata csupán az, hogy hagyja megszólalni magából az egyetemest, az értékest. Mint középkori szerzetes, Pardi Anna átengedi önmagát, személyiségét a sokkal nagyobbnak: így joggal hiheti, hogy művének nem alkotójához, de az egyetemeshez lesz köze elsősorban. „Tündöklő, / kozmikus kötöttségek éltették, sárba tiport / keresztény emlékek, sok-sok végszimptóma, / a geszta hungarórum gyémántkeménység” - szól a kötet címadó verse. Simone Weil szavai szólnak a kötet mottójaként, markánsan megjelölve azt a hagyományt, világnézeti irányt, amihez a versek illeszkednek. Annak a Simone Weilnek a szavai, akinek „műve - újra Vasadi Pétert idézzük - kulcsmondatokból áll, amelyek az isteni szellemvilágra nyitnak, s csak ritkán a maga személyére; különösen nem a személyes sorsára, melyet - szó szerint - említésre sem tart méltónak”. Annak a Simone Weilnek a szavai, aki egyik művében így szólt: „Nem véletlen, hogy sohasem szerettek”. Az elhivatott ember gyanús a világnak, kívül áll a hétköznapokon. A mindennapok értetlenek a magasabb elhivatottság iránt: idegen számukra; s ami idegen és érthetetlen, az hamar deviánsnak minősül a hétköznapok számára. A kellemetlen igazság kimondóját nem szereti a világ, aki mögé lát a látszatoknak, az ellenség. JBrueghel megtiltotta az árulást. A dúvad potenciáltérben, / hol szüntelenül összecsap, keveredik, ellentmond / az angyali, az állati az emberinek, / a 377
