Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Jeney Lajos: Hátrányos helyzetű települések közintézményeinek fejlesztése
Felvetődik a kérdés: ha ilyen óriási erőfeszítéseket tesznek a kormányok és az önkormányzatok, miként lehetséges mégis az a siralmas állapot, amely a hátrányos helyzetű térségekben fogadja az embert? A teljesség igénye nélkül néhány fontos tapasztalati tényt érdemes megfontolni: 1. Ha az ország társadalmi, politikai, gazdasági berendezkedése az önkormányzatiságra, az önkormányzati önállóságra épül, akkor a mindenkori központi kormánynak a felelőssége, hogy ezeket az önkormányzatokat ellássa szellemi, szakmai útmutatással, segítséggel. Nem elég azt mondani az egymást követő valamennyi országgyűlésben, hogy a dolgokat ott kell elintézni helyben, ahol keletkeznek. Ez elvileg igaz és helyes, de ha helyben nincs meg az ismeretanyag, a szaktudás, a tájékozottság, akkor a dolgok elintézésében a végeredmény csak véletlenül lehet jó. Nem lehet az önkormányzatok tanult „igazgatójára”, a jegyzőre rábízni több tucat komoly szakmai támogatást igénylő hatósági ügy intézésének jogosítványát akkor, amikor a rendeletek és törvények által számára támogatásul biztosított felsőfokú szakirányú végzettségű szakember a települések nagy részénél hiányzik. E tekintetben természetesen nemcsak a mintegy 1200 hátrányos helyzetű településről van szó, hanem ilyen helyzetben van az ország 3200 településének nagy része. Tehát hiába hangoztatjuk immár 10 éve a hangzatos és igen tetszetős elvet, hogy az ügyeket ott kell elintézni, ahol keletkeznek, és ott helyben hiába van meg hozzá a tiszta emberi, politikai szándék, ha hiányzik az ismeret, a szaktudás, akkor a rendszer csak véletlenül működik jól. Az önkormányzatok nagy része így, de a hátrányos helyzetű települések valamennyien az önállóságot magukra hagyatottságként élik meg és leszakadásuk az ország fejlődő térségeitől egyre nő. 2. Az elmúlt évtizedben az országban épült és épülő közintézmények áttekintése egyértelműen bizonyítja, hogy az országnak jelentős kára származik hosszú távon abból a tényből, hogy intézmények épülnek alapvető műszaki szabályozások nélkül. Ez a helyzet természetesen az ország valamennyi településére igaz, de különösen a hátrányos helyzetű településeket sújtja. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendelet (253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet) természetesen szabályozza az alapvető kérdéseket, de ennek alapján sem egy jó óvodát, iskolát, vagy sportcsarnokot nem lehet sem megtervezni, sem megépíteni. Természetesen nem normák, műszaki-gazdasági normatívák (szerencsére a fiatalok nem is hallottak róluk), vagy típustervek kellenek, hanem olyan tervezési előírások, segédletek, amelyek alapján egy közintézményt jól meg lehet tervezni, jól meg lehet építeni és jól lehet üzemeltetni. Ezt az egyértelmű társadalmi igényt ma már több főhatóság felismerte és kezdeményezi a szakmai felügyelete alá tartozó intézmények műszaki-gazdasági szabályozásának az elkészítését. Ilyen kezdeményezéseket tett az Oktatási, valamint az Ifjúsági és Sport Minisztérium. 356
