Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Jeney Lajos: Hátrányos helyzetű települések közintézményeinek fejlesztése

Ennek a két főhatóságnak a területén várható, hogy az eló'munkálatok befejezése és a hatósági egyeztetések lebonyolítása után az ország rendelkezik majd korszerű műszaki előírásokkal, útmutatókkal. Ilyen központi támogatás elengedhetetlen ahhoz, hogy az önkormányzatok szakmai kérdéseket ne szavazással, hanem korszerű előírások alapján dönt­senek el. 3. A hátrányos helyzetű települések fejlesztése, ezen belül közintézmény fejlesztése a jelenlegi fejlesztési elvek alapján gyakorlatilag lehetetlen, vagy alig megvalósítható. A különböző' fejlesztési programok (hazai és európai), mind-mind jelentó's önrészt írnak elő' a települések részére. Ez a megkövetelt saját erő' általában a beruházási összköltség 40-60%-át teszi ki. A hazai hátrányos helyzetű térségek és ezek települései olyan helyzetben vannak, hogy fenti fejlesztési lehetőségekről kénytelenek lemondani, mert egyszerűen hiányzik az önerő és távlatban sem látszik lehetőség annak elő­teremtésére. Az, hogy a helyzet valóban tragikus voltát érzékelni lehessen, csak egyet­len példát említsünk meg. Az 1997. évi LXXVIII. Etv. kötelezi a települések önkormányzatait a tele­pülés rendezési terv szerinti fejlesztésére. Ennek az előírásnak a teljesítéséhez viszont a településeknek rendezési tervre lenne szükségük. A hátrányos hely­zetű települések 95%-ának viszont semmilyen rendezési te ivük nincs. A kormány 1999-ben jelentős támogatást irányzott elő a hátrányos hely­zetű települések rendezési tervei elkészítésének támogatására. Ennek a tá­mogatásnak sorsa a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az alábbiak szerint alakult: ,A településrendezési feladatok központi támogatási elképzelése 1999. évre vonatkozóan szerepelt a költségvetési törvény előkészítő szakaszában. E központi célerőirányzat kialakítását a Belügyminisztérium a szakminisztéri­ummal együtt támogatta. A költségvetési törvényjavaslatban azonban sajnos nem került be a szóban forgó előirányzat. Ennek megfelelően jelenleg az említett településrendezési feladatok köz­ponti pénzügyi támogatására nincs lehetőség.” Igaz ugyan, hogy a 40/1999. (III. 3.) Korm. rendelet alapján a kistérségek települései rendezési terveik támogatásáért a megyei területfejlesztési taná­csokhoz fordulhatnak, s amennyiben kérésüket elutasítják, akkor fenti ren­delet alapján közvetlenül fordulhatnak támogatásért a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, ennek ellenére a hátrányos helyzetű települések nem kaptak segítséget rendezési terveik elkészítéséhez. Úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen példa is világosan mutatja ezeknek a településeknek az anyagi helyzetét és jövőjük sorsfordító gondjait. Ilyen körülmények között tehát önerőt feltételezni közintézmény fejlesz­téseikhez ezeknél a településeknél alapvető tévedés. Ebben a lehetetlen helyzetben az egyetlen kivezető út az lehetne, hogy a központi támogatás rendszerét a hátrányos helyzetű települések esetében az alábbiak szerint kellene módosítani:- a hazai fejlesztési pályázatoknál a települések önrészét törölni kellene, 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom