Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kakuszi B. Péter: Márai Sándor Németországról

tények számbavételekor érzékelhető a szerző állásfoglalása: ,r..az átcsatolt német városokat sáskamód, nem százával, de ezrével lepték el a lengyel kereskedők...”5* Majd a tények ismertetését követően a morális felháborodásának a schieberek megszólításával ad hangot: Meg kell mondani mindenkinek, akik festett papírral a zsebetekben jöttök most szerencsésebb földekről erre a szerencsétlen földre, hogy minden vámvizsgálat, szekatúra, gorombaság, ami veletek a német határon történik, jogos, százszor jogos.”55 Ugyanakkor a felháborodás mellett megpróbálja az utókor már talán bölcsebb szemével nézni az eseményeket, elfogadva, hogy „történelmi távlatból” a németországi történések kevéssé felháborítóak, tragikusak, sokkal inkább nevetségesek. az unokáink hasukat fogják fogni nevettükben, ha visszanézve elgondolják ezt a torz és esztelen komédiát.”55 Az érzelmi azonosulást és az utókor ítéletét azonban a tényékhez való visszatérés követi. Márai tisztelettel gondol - próbál gondolni - a németekre („Ez az ország produkált, kitalált, élt s fog produkálni, élni és kitalálni tovább.”51), de a tények kiváltotta kilátástalanság és tehetetlenség nem teszi lehetővé a gondolatmenet reális és egyben pozitív lezárását. Feszült- ségoldónak marad a humor, amely önálló bekezdésével akár egy apróhirdetésként is szerepelhetne: „Keresek egy különbejáratú, bútorozott, nyugalmas fekvésű országot.”55

Egészen más hangvételű a Néhány év Berlinben című írása, amely 1924. szeptember 9-én jelent meg a Kassai Naplóban. Ebben a németországi évek hangsúlyosan szubjektív értékelésére vállalkozik a szerző. A cikk megjelenésekor Márai már Párizsban van. Mivel a cikkben minden állítás múlt idejű, azt pedig tudjuk, hogy Márai németországi tartózkodásának utolsó színhelye Berlin, aligha kérdőjelezhető meg az az állítás, hogy a cikk olyan összegző visszatekintés az elmúlt évekre, amely közvetlenül a németországi tartózkodás után, de már a franciaországi emigrációban született. A cikkben, amely alig néhány hónappal a Tél című írást követően publikált, Németországról egészen más tónusban fogalmaz. Az előző cikkben a németek előtti főhajtás, valamint az élniakarásuk és produktivitásuk iránti tisztelet helyébe egészen más szempontok és megítélés kerül.

Itt tulajdonképpen nemcsak a berlini évekről van szó, hanem a négy évet felölelő németországi tartózkodásról is. Egyébként a cikkben a szerző is négy évet említ, ami tényszerűen nem a berlini, hanem a németországi tartózkodás időtartamára igaz. Berlinben négy éven át mindenki, aki a környezetemben lélegzett, iparkodott belőlem élni...”59 Az élmények és tapasztalatok minősége tekintetűben itt nem tesz különbséget a berliniek és általában a németek között. Mintha szabadulni akarna ezektől a nyomasztó élményektől, mintha nem lett volna olyan vonatkozása berlini tartózkodásának, amelyre szívesen emlékezne. A cikk első mondatával már semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ezt a négy évet eltékozolt időnek tartja. Minden élmény, minden tapasztalás viszolygást kelt benne. Nem beszél egyetlen olyan, a németeket jellemző tulajdonságról sem, amely számára rokonszenves lett volna. A „berliniek”-ből hiányzik minden emberi vonás, és az egyébként pozitívnak tartható tulajdonságok is éppen ezért - a visszájukra fordulnak, jdehol a világon nem találunk olyan tökéletes telefonhálózatot, mint Berlinben; csak éppen a telefonra nem ők jöttek rá; egy népnek nincsenek olyan gőzmasinái, elektromos lámpái, gatya352