Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kakuszi B. Péter: Márai Sándor Németországról

madzagjai, hatkötetes regényei, mindenféle képei, ezerkürtös muzsikája; csak éppen nem ők jöttek reá, nem ők.”60

Emlékek sokasága tolul fel Máraiban, és mintha minden kontroll nélkül, szelektálatlanul tárná őket elénk. Az emlékek felvillanó képeit ellentmondást nem tűró' megállapítások szakítják meg. „Az embereknek nem volt lelkűk”; Jierlinben senki nem ismeri az Istent”; ,A németek, amióta élnek, nem találtak még föl semmit a világon”; ,A németek ansüssigek ezen a világon”; Szenvedélyeik nincsenek”; ,A németek szeretnek igazat mondani”; ,A németek világhírük piramisait otrombaságból rakták össze. Nem fog rajtuk az idő. Múlhatatlanok.”01 Pusztán az állításokat kiragadva, találunk néhány olyan kijelentést, amely önmagában nem lenne elmarasztaló, de a hozzá fűzött mondatokból kiderül, hogy mindenből hiányzik az a jegy, ami a németeket emberivé tehetné. Túl szabályosak, kissé a falanszter világára emlékeztetnek.

Ezeknek az állításoknak - melyek mögött visszafojtott indulat munkál - az igazságértéke persze megkérdőjelezhető. Márai tényekre alapozva szubjektív véleményt fogalmaz meg. Ugyanakkor ezek az általánosítások - a tények érdekes rendszerbe állításával és különös írói szemlélettel - igaznak tűnnek. (Persze csak annyira, amennyire az általánosítások igazak lehetnek.)

A párizsi tapasztalatok, amelyeket közvetlenül a berlini tartózkodás után szerzett, és amelyek nagyon eltértek a német fővárosban szerzett élményeitől, még szembeszökőbbé tették számára azt a szakadékot, ami a két nép „élet- filozófiáját” egymástól elválasztja. A cikk utolsó mondataival megsemmisítő ítéletet mond a németekről. „Ok Európában nem kovász és nem liszt; ők csak a teknő, amiben szabott áron megsütik a gondolatot.”02 Az egyetlen dolog, amiért köszönetét mond, az az érzés és indulat, ahogyan visszatekint rájuk. Ez pedig a furor teutonicus, amit a németországi négy esztendő vált ki belőle. Ennek summázatát már a cikk első mondatának első szavaiban megadja. A németországi éveket zavaros és visszavonhatatlanul elpazarolt esztendőknek értékeli.

Evekkel később az Egy polgár vallomásaiban jóval higgadtabban, tárgyi- lagosabban beszél berlini éveiről, élményeiről és a németekről. ,J3erlin nem volt idill ezekben az években.”00 - állapítja meg sommásan. Ugyanakkor egy „másik” Németországról is beszél, amely egészen más képet mutat. ,A másik Németország, amelyet Geothe nevelt. A másik, ahol Thomas Mann Budden- brooks-át, akár tetszik, akár nem, mégiscsak egymillió példányban vásárolták meg a németek... a másik Németország, ahol Tolsztojt, Dosztojevszkijt legalább annyian olvasták, mint Oroszországban, ahol valamilyen gyerekes és pedáns áhítattal, de mégiscsak áhítattal hajoltak minden nyomtatott betű fölé...”04 Ezek a gondolatok - melyeket a Németországból éppen vonaton távozó egykori énje gondolataiként tüntet fel önéletrajzi írásában - az 1923-as cikk tükrében sokkal inkább egy higgadt és megfontolt, és a németországi éveket újraértékelt szerző gondolatainak tűnnek.

Az emigráció idején írt német vonatkozású cikkeiben az érzelmi reakciók túlsúlyosak, bár ennek az átgondolásra való törekvés határt szab. Márai írásaiban helyenként a problémaérzékenységen és a megfigyelői nézőponton túl a tudatos értékőrző-értékképző újságírói magatartás - már a németországi emigrációban megjelent írásaiban is - jól kitapintható.

Reményeink szerint ez a filológiai feltárás hozzásegítheti a Márai-ku353