Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Gyürky Katalin: A mitikus csábítás lehetősége
közepén zokogva átjött hozzám, és nagyon gyöngéden csináltuk. Tudják, egyáltalán nem volt hová mennie.”37 ****** Mindezt meg lehetne magyarázni azzal - felelevenítendő a bibliai asszociációt -, hogy mivel minden alkalommal újabb bűnbeesés történik, így minden esetben el kell hagynia Humbertnek és Lolitának a paradicsomot. De ahogyan az Adám-Eva és az alma mitologikus utalás sem egyértelmű, a kiűzetés sem az: hiszen itt eleve nem másfajta édent, mint a földi édent kereste Lolitában Humbert és Quilty, és ebből az édenből így nem a földre, mint a Bibliában, hanem egyenesen a pokolba kerülnek a bűnbeesettek. Egy fentebbi idézet is ezt támasztja alá, amikor Humbert már lapuló kígyókat és félkihalt sárkányokat vél felfedezni maguk körül. így az édenkert nemcsak a közönséges körülmények miatt nem lehet teljesen elérhető Quilty és Humbert számára, hanem azért sem, mert ez az édenkert és a pokol sajátosságai összemosódnak. Egy helyütt Humbert erről így nyilatkozik az esküdteknek: „Mindezeket egyáltalán nem azért írom le, hogy az elmúltakat újra átéljem, reménytelen kétségbeesések közepette, hanem azért, hogy elválasszam a paradicsomot és a poklot egymástól ebben a szörnyű, különös, tébolyító, nimfaimádó világomban. A szörnyűséges és a csodálatos egybeolvad egy ponton, és meg szeretném húzni közöttük a határt, de érzem, hogy ez egyáltalán nem sikerülhet. Miért?”38 - teszi fel Humbert kétségbeesetten a kérdést, de a választ illetően itt is csak a keresés szintjéig jut el, és végül ugyanúgy nem éri el vele kapcsolatban a célt, ahogyan ilyen értelemben a keresett gyermekkori édent sem találja meg teljes mértékben. Az előbbi idézet mutatta, hogy az édenkert és a pokol nemcsak a tájleírásokban találkozik, hanem Humbert érzéseit is mindkettő együttesen határozza meg: ,A Mirana motel (Mirana!) bársolyos sötétségű éjében csókoltam hosszú ujjú lába sárga talpát - de elérkeztünk az utolsó megalázkodásig és áldozatig... Elkárhozottak voltunk mindketten. És számomra hamarosan a pokoli kín új bugyra következett.”39 - vallja be Humbert, és a pokoli kín kifejezés, hasonlóan az édenkert- és az alma-motívumhoz, végig jelen van a szövegben, ismételten visszatér. Tehát ebben az összefüggésben is felfedezhetjük a mitikus gondolkodás- módot, az is-is elvének érvényesítését, hiszen a formális logikában a pokolnak és az édenkertnek a tulajdonságai egyértelműen elválnak, itt viszont a mitikus gondolkodásmód által - elkülönülésük nem feltétlenül szükséges. Csakhogy mind a pokol, mind az édenkert, melyek - ahogyan a személyek, hasonmásai egymásnak, vagyis egyet jelentenek, egymással azonosíthatók ******* - a posloszty közegében jelennek meg, és ezáltal ugyanúgy, mint az alma-motívum, a regény végére elvesztik mitikus értelmezésüket és vonatkozásukat, semlegessé válnak. így a Lolita című regény mitikus értelmezésekor az az érdekes, egymásnak ellentmondó kettősség alakul ki, hogy amíg a személyek, a motívumok és a szférák esetében Nabokov érvényre juttatja a mitikus gondolkodásmódot, addig a mitikus elemek mitikus vonatkozását megszünteti, érvénytelenné teszi. Ezáltal érthető, hogy miért kerül zsákutcába az olvasó akkor, amikor 341
