Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Dragomán Pál: A házinéni
csupa alkalmazkodás, vagy tiltakozás az alkalmazkodás ellen, csupa kiegyenesedés, vagy meggörbülés. Lent a földszinten csend lett, szokatlan csend ilyenkor reggel, csak a szomszédos utca megszokott zörejei hallatszódtak, nem elnyomva és észrevétlenné téve, hanem inkább fokozva a csendet. Fáradtságot, keserű ürességet éreztem, nem érdekelt már a Házinéni betegsége, „Drága jó Dezsőnk” magánforradalma, sőt talán még Makuc lázadozásai sem. Nem törődtem a csöpögéssel, a csendes Házzal, a bekövetkező események sem tudtak érdekelni. Visszabújtam az ágyba. Makuc álmában megérezte, hogy ott vagyok, könnyű mozdulattal átölelt, fejemet a válla görbületébe csúsztattam. Megébredt a mozdulattól, mellémbújt egészen, szorítottuk egymást kétségbeesett önfeledten. Kutató ujjai könnyed-fmoman elindultak a testemen, bizsergett tőlük a bőröm. - Milyen sima a hátad! - motyogta - Istenem még mindig milyen sima. Rejtett, csöndes szomorúság vibrált a hangjában. Reggeli után mindannyian összegyűltünk a Házinéni szobájában. Józsi úr az ágy fejénél ült mozdulatlan testtel, kisírt szemekkel, borotválatlanul. Az öregasszony magasra pöckölt felsőtesttel feküdt, szederjes arccal, lefittyedt szájjal, majdnem élettelenül, csak apró szemei mozogtak meglepő fürgén. Filip doktor egy fecskendőbe szívott valamit egy átlátszó fiolából, majd kimért léptekkel odajött az ágyhoz és beleszúrta a tűt a Házinéni lomhán leengedett balkarjába. Szthegorián szórakozott mozdulattal felvette a fiolát az asztalról, megnézte, hogy mi van ráírva, majd ismét letette. Szaporán bólogatott. Mi többiek ott álltunk körülötte, álltunk mozdulatlan megdöbbenéssel, kissé zavartan. Különös viszolygást éreztem, vonzalom és taszítás, maradni és menekülni akarás keveredett ebben az érzésben. A Házinénit a reggeli kiabálás kimerítette. Beszédre képtelenül feküdt az ágyon, némán tűrve a gondoskodó szeretetek Gondoskodó szeretet? Úristen, de hiszen nem szereti őt senki és ő sem szeret senkit, csak uralkodik rajtunk. És mi? Mi mindannyian úgy teszünk, mintha így lenne nekünk a legjobb, így ahogy ő akarja, ahogy irányít bennünket. Vagy szeretnénk mégis? Milyen bonyolult minden, gondoltam, az ember megszeret valakit, mert szüksége van a viszontszeretetre, aztán észre sem veszi és már egy közösség része, egy közösségé, ami egyszer csak nyomasztani, fékezni kezdi elkerülhetetlenül. A beteg szemei hirtelen megleb- bentek, torz vonásain görcsös kínlódás látszott, töredezett, idegen hangon szólalt meg Makuc felé fordulva.- Miért hanyagolja el a haját kedvesem? Fiatal hölgynek mindég ápoltan kell megjelenni. Ápoltan bármi is történik! A haj kezelése különösen fontos, elsősorban a zsírosság megenyhítésére kell törekedni, ezt pedig hetente, vagy még inkább naponta való alapos fejmosással érheti el! - Elnézett Makuc fölött, elrévedő tekintettel. Későre szólalt meg ismét.- Meghalok - mondta, tudom hogy meghalok, meghalok magamtól, pedig mindannyian meg akartatok ölni. Ugye? Sajnálom a kertet, borostyánt szerettem volna ültetni a falra, nem is borostyánt, inkább repkényt. A repkényt főleg dugványról szaporítjuk, lehet magról is, de ez egészen ritka, körülményes is, nem minden kertész képes rá. Filip doktor a pulzusát tapogatta, szaporán csóválta a fejét, majd kiparancsolt mindannyiunkat. Délutánra megérkeztek a rokonok. Nem tudom, ki értesítette őket, de egyszerre tele lett velük a Ház. Vegyesen jöttek, dróthajú, fekete bajuszosak a Punguczok, a kékszemű, szőkék a Zieglerek. Lassan megszűnt a csöpögés is, mintha elfogyott volna a víz 315
