Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Vári Attila: Borotvált sündisznó

koztak, azok még ki is tudták mondani franciául Fabre könyvének a címét, hogy szuvenir etnimolodzsik. Ez pedig a legfontosabb bogaras könyv.

De ez: a Prof. egy. rend. tanár, odajött ugatni és kenó'szappant, meg vegyszereket rakott a holtág vízébe, aztán műanyag lencséken keresztül akarta mutogatni, hogy elpusztultak a papucsállatkák, hidrák és mindenféle, s már csak a hirudo-medicinálisz, azaz az orvosi pióca él még néhány percig.- A vérszípó - közölte vele Laci, aki szerette nevén nevezni a dolgokat. - De ha az is megdöglik én szétverem a pofádat, mert akkor megmérgezted a mi vizünket.- Mit merészeltél mondani? - kérdezte az egyetemi rendes tanár, de Laci kipakolt, hogy ezen a környéken nincs kormorán, azaz kárókatona, nincsenek hódok, s még vidrát sem láttak itt vagy negyven esztendeje.

Ez egy rendes kis holtág volt. Nádassal és vízi rózsával. Harcsát is csak akkor lehetett fogni, ha a két csapat összeállt, hogy romlott májjal becsalogassa a rákokat, meg más fenéken lakó lényeket az öbölbe, mert akkor néha megjelent egy-egy harcsa is, s ha vonuláskor a homokos partot megraktuk döglött csíkfélével, amit mi pinarágónak hívtunk, akkor eló'fordult, hogy a felfordított kosárcsapdával el lehetett kapni egy-egy északi vöcsköt is.

Professzor éppen akkor érkezett, amikor volt harcsánk és vöcskünk is, és olyan magasról beszélt velünk, mintha 8 lenne a piramis csúcsa.- Több kárt okoz a tudatlanság, mint a szándékosság - okoskodott, s mindenáron ránk akarta bizonyítani, hogy mi naponta gyilkoljuk a hidegvérűek, emló'sök és madarak védett fajait.

Aztán nagyon futott. Olyan nagyon szaladt, mintha már két éve üldöznénk, pedig csak most merészkedett közénk. Laci és Tibi volt a két fővezér a kergetésben, s estére összeállt a kivégző csapat.

A városnak ez a széle pontosan olyan volt, mint egy elhanyagolt falu. Nem voltak kövezett utcák, az asszonyok lejártak mosni a folyóra, s itt mindenki mindenkit ismert.- A dolog lényege, hogy pontosan meg kell tudni, ki is ez a professzor, s hogy miért lakik az Ildi anyjánál - mondta Tibi, aki már sokat tapasztalt, mert hadiárva volt, s az anyja időnként összeállt olyan emberekkel, akik aztán verték, vagy csak a házát akarták eladni. Eleve utált minden idegent.- Azt mondta, hogy mi sündisznókat akarunk borotválni?- És azt is, hogy levágjuk a szarvasok agancsát, aztán megpatkoljuk őket, hogy szamárkordéba lehessen fogni őket - mondta Melinda, aki a békát és a vakondot szerette a legjobban, s aki csak azért járt velünk, mert meg akarta nézni, hogy a kopoltyújánál fölfűzött harcsa tényleg képes-e elkapni az ebihalakat.

Már késő délután lehetett, amikor Melinda visszajött a régi gátőrházhoz Ildikóval, és hoztak szalonnát, hagymát és kenyeret, és mi a tábortűz mellett megtudtuk az igazság felét.

Ildi mesélt: anya, és anyám, Klára és Kaláris... Arról mesélt, ami akkor lehetett, amikor még mi nem is voltunk ezen a világon.

Anya az iparosok bálján ismerte meg apát. És anya olyan szép volt, hogy ha odatáncoltatták a zenekar elé, akkor azok tusst húztak, azt kiáltották, hogy „hoppsása” , s aztán a klarinétos úgy táncolt vele, hogy közben tompított han292