Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Beke György: Itthon-e a gazda
Másik a város címere, a „békés” címer, ahogy Dánielisz jellemzi, zöld mező, közepén gyümölcsfa.- Az eredeti címer Bocskait idézte - mondja Endre. - A fejedelmet, aki a hajdani baromhajtókat, tehénpásztorokat, csordákat kísérő' és fegyverrel védelmező hajdúkat, Dózsa György „kedves katonáit” hivatásos katonai renddé szervezte. Mentesítette őket mindennemű földesúri szolgáltatás alól, de azonnal hadba kellett szállniuk, ha jött a fejedelmi parancs. Bocskai István állandó lakóhelyet jelölt ki számukra, ahol szabadparaszti életet vihettek. Ama nevezetes „háromszáz vitézeket” Kölesér várába telepítette, a mai Sza- lonta közelébe. Bocskai 1606-ban kelt szabadságlevele kimondta: a hajdúk „lakóhelyükért nekünk és hazánknak a hadi vállalatokban s katonai dolgokban Erdélyben élő hű szabad székelyeink példájára hasznos és gyümölcsöző munkát teljesítenek a hely, idő és szükség szerint”. Ennek a hajdúfészeknek a címerében ott volt a Bocskai család jelképe, az oroszlán, fehér mezőben, amint a piros mezőben álló, tolláit hullató osztrák sast tépázza. A Csonkatoronyban megláthatod.- Meddig volt ez Szalonta címere?- Bethlen Gábor megerősítette a hajdúk nemesi kiváltságait és birtokjogukat, a gyulafehérvári országgyűlés törvénybe iktatta azokat. II. Rákóczi Ferenc 1708-ban visszaadta az időközben elveszített hajdú kiváltságokat... A Habsburgok nem tűrhették el sem a jogokat, sem a címert, a fölöttük aratott győzelmek jelképét. Valamikor Mária Terézia után „megszelídítették” a város címerét, Szalonta ekkor már a derecskéi fiscusi uradalomhoz tartozik, császári kegyből az Esterházy családé.- Jó kétszáz esztendő telt el azóta...- A szalontaiaknak mindig jó volt az emlékezetük. Az öregekkel most is elbeszélgethesz a hajdú időkről. A címerre nem mindenki emlékszik, de Bocskai intését szívesen emlegetik: „Tiszteljük azt, ami a másé, de ami a mienk, azt ne hagyjuk elveszni.” Fiatal diákjaimmal azonban megesett, hogy egyikre- másikra tréfásan rászóltam: „te kicsi hajdúivadék”, mire megsértődtek. „Az mit jelent, tanár úr?” A hajdú tudat elsorvadását kétféle hatás siettette. A két világháború között a román főhatalmat egyáltalán nem érdekelte, hogy a szalontaiak Bocskai ivadékainak tartották magukat és hajdú hagyományokra, kiváltságokra hivatkoztak. Ettől még éppen úgy adóztatták, sanyargatták őket, mint a többi magyart Erdélyben. Az utóbbi évtizedekben pedig, a diktatúra időszakában a hatalmat egyenesen ingerelte a „hajdúskodás”, a megye román vezetői egyféle „nacionalista elszigetelődést ” láttak benne. Nem elég, hogy magyarok, még hajdúk is, ráadásul?! Abban az időben tűnt el a romániai sajtóból a székely név, még előbb, szigorú tiltásra, a csángók népneve. Annyi fáradságot sem vettek a hatalmasok Bukarestben, hogy próbálják megérteni, miért székely az egyik magyar, miért csángó a másik, hajdú a harmadik? Ok magukat azonban megkülönböztették szülővidékük szerint: az Olténiából származók oltyá- nok, az Erdélyi Szigethegységből jöttek mócok, az avasiak „osánok”. Ez a „természetes egyenlőtlenség” nem is annyira a román hivatalbeliek felfogása, hanem nagyjából az egész társadalomé. Sajnos. 27
