Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből
Ezt már Böjthe János mondja. Csakúgy, mint Oravecz, Szabó Dezsó' hó'se is apjával akaszkodott össze, s ezért próbált szerencsét idegenben. De a messzi földön tanuló, és nagy műveltségre szert tevó', majd hazatéró'kisnemes visszautasítja azt is, hogy családi példára beálljon a hivatalos rendbe, a megye szolgálatába.7 Hazatérte előtt levélben közli idős szüleivel: „Hogy most már hazajön, eleget tanult, hogy jó paraszt lehessen, nincs semmi ambíciója, nem fog semmi pályára menni, a városnak feléje sem néz, paraszt lesz az ősi faluban, az ősi földön...” Az apjával szembeforduló, csak a földnek élő János azonban nemcsak maga tér erre az útra. Megpróbálja saját példáját általánosítva nemzedéktársai elé állítani, s megpróbál életet lehelni a háborútól elalélt faluba: „Végtelen dac és felkelt rohanásában nyúlta át az egész horizontot... 0 megveti itt sarkát, be az apáiból összeállóit rögbe, a rögbe, mely az ő joga. S jöhet német, zsidó, örmény, román, szláv, ő lesz a lelke a göröngynek, ő lesz mozgató ereje a visszatérő parasztnak, ő lesz ravasz esze és látó szeme a feltámadó falunak.” (434) 4. Történelem és irodalom különbsége A faluról alkotott kozmikus víziójuk, s a lázító program hasonlósága ellenére sokkal több és fontosabb a különbség a két mű között, mint a hasonlóság. A hasonlóságot a téma, a világkép és a szerzői hozzáállás szintjén találjuk. A különbségek nemcsak a felfogásmódban keresendők, hanem a művé formálásban. E különbségek akkor domborodnak ki, ha nem feledkezünk el arról, milyen műben testesülnek meg a falu mítoszának toposzai. Ha a szerzőt már nemcsak az érdekli, mit mond, hanem az is, hogy hogyan mondja. Oravecz erről beszél egy Illyés Gyulával folytatott képzeletbeli párbeszédben: „...Inkább én / mesélek magának. Arról, mi történt itt, és miért. Nem, mert / újat mondok vele, hanem hogy jól mondom-e.” (Illyés Gyula Szajlán). Szabó Dezső meg volt győződve arról, hogy valami újat tud mondani olvasóinak. Ez annyiból volt igaz, hogy Az elsodort falunak, sikerült olyan hatást kiváltania befogadók sokaságában, amely valóban újszerű volt. E hatás azonban nem elsősorban esztétikai természetű volt - noha az író jellegzetes retorikájának és nyelvi fantáziájának biztos szerepe volt benne. Szabó Dezső történelmi pamfletét írt, és olvasói így is olvasták. Ezzel szemben Oravecz Imre faluregénye szépirodalmi mű, ennél nem is kíván több lenni, és azt hiszem, nincs olyan olvasója, aki ezt a szerzői szándékot félreértené. De mivel magyarázható a két mű közötti ilyen éles különbség? Keresztury Dezső a következőképp jellemezte Szabó Dezső írói alkatát: „Olyan író volt, akinek nem a műve, hanem annak hatása a fontos. Ezért szükségképpen igazságtalanok lennénk, ha írásait valamilyen objektív esztétikai mértékkel mérnénk.”8 Ez az írói felfogás a művet szócsőnek látja, amelyen keresztül a szerző meg tudja szólítani közönségét. Szabó Dezső, mint született rétor, ahhoz értett, hogy megszólítsa olvasóit, figyelmüket lebilincselje, és megpróbálja meggyőzni őket ügye igazáról. Fülep Lajos, a magyar falu iránt ugyancsak nem közömbös gondolkodó, a könyvről írt korai, igen éles kritikájában a következő műfaji meghatározást adja Az elsodort faluról: „nem regény, hanem krónika, leírás és erkölcsi elmélkedés-tanítás.” Valóban leg244
