Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből
végigharsogott a szálfák kifeszített húrjain, s megnövekedett zúgással szállt tovább a behasított völgybe, mint egy halhatatlan jaj, mint egy életre hívó riadás, mint egy haragos visszakövetelés.” 3. Hasonlóság a lázadásban Ez a zárójelenet már átvezet bennünket a következő' fontos hasonlósághoz. Mindkét író valamifajta lázadással viszonyul ahhoz a regisztrált egyetemes hanyatláshoz, ami a falu életében bekövetkezik a XX. században. Lázadásuk és lázításuk egyúttal azt is jelenti: még nem, vagy mégsem látják bevég- zettnek a falu pusztulását. Ez a lázadás elsősorban az apák elleni lázadásként jelenik meg mindkettejüknél. Oravecznél ennek bizonyosan önéletrajzi okai is vannak. Több versében említi, hogy apja milyen durván bánt vele, és nyilvánvaló, hogy fiatalon ezért szükségszerűen fordult apja ellen. A Halászóember mitikus mesélője elsősorban a családon belül keresi a felelőst a falu hanyatlásáért. Oravecz Imre és Szabó Dezső is tudja, hogy nem az apák támadtak a falu ellen, csak azt róják nekik föl, hogy nem álltak ellent a fenyegető külső hatalomnak, így passzív viselkedésük maga vált önelveszejtővé. Oravecz egyik fontos verse a Könyörgés az apákhoz. A versben beszélő többes számban szólítja meg az apákat, tehát azokat a falusiakat, akik nem álltak ellen az erőszaknak, sőt, szerinte talán túl könnyen is behódoltak: „... abban a pillanatban, / hogy aláírtátok a belépési nyilatkozatot, / megváltoztatok, összeroppantatok, / mert feladtátok...” Azt szeretné elérni, hogy megszólaljanak, és mondják el tapasztalatukat. Úgy látszik, mintha a falu sorsa ma azon múlna, hajlandók-e nyilvánosan visszaemlékezni az apák azokra a percekre, amikor elárulták a falut. Nem a nemzedékek közti összeütközést szítja Oravecz versben beszélője, hanem a jövőre gondol („hátha okulunk belőle”), s az erkölcsi világrend visszaállítását szeretné elérni („hallottatok valamit közben, / valami belső hangot”, „még meghallgatunk, / még felmentünk benneteket.”). Az apákhoz intézett könyörgésnél keményebb hangú és inkább cselekvésre buzdító a saját kortársaihoz írt Nemzedéktársaimhoz című lázító vers. Ebben szemére veti nemzedékének, hogy a rendszerváltás után továbbra is tehetetlen, és nem foglalja vissza ősi jussát („visszanyertétek a szabadságot, / azt csináltok, amit akartok, / mégis ölbe tett kézzel nézitek, / hogy tovább bitorolják földjeiteket...”). A jelenlegi helyzet természetellenességét veti föl „és méreg, műanyagzsák, góré, tövis mindenfelé...” A vers alanya szerint a tarthatatlan helyzeten csak gyökeres életmódváltással lehet úrrá e nemzedék: „vegyétek kezetekbe sorsotok irányítását, / változzatok vissza földművesekké...” Mintha csak Böjthe János programját, lelkesítő és lázító szavait hallanánk Az elsodort faluból. A jelen helyzetet hasonló szavakkal ostorozza Szabó Dezső is, mint Oravecz. Ahol ez utóbbi patás angyalokat emlegetett, ő ördögöket mond: „a nép pásztorai, idegenül, veszett testtel-lélekkel, bűnös nem vigyázás- ban etették az ördögöt.” Ellene csak egy ellenszer van: „A parasztba építem be magam, mint egy bevehetetlen várba. Mert a parasztban van a magyarság, az egyetlen menedék, az egyetlen jövő.” 243
