Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Czakó Gábor: A demokrácia-idill lólába
CZAKÓ GÁBOR A demokrácia-idill lólába1 1. Kedves barátom, Rőczey János, a Kastl-i magyar gimnázium filozófus-tanára délutánjait a környékbeli erdőkben töltötte. Sétával és elmélkedéssel. ’95-ben kiadott egy vékony esszékötetet a Nyugat neuralgikus pontja címmel. Műve a szabadságról és a demokráciáról szól, és egyetlen nagy mondat köré csoportosul. Mondata alapjában kérdőjelezi meg a kapitalizmus demokráciáját. Jla a kancelláromat és a köztársasági elnökömet választhatom, miért nem választhatom az osztályvezetőmet?” (Rőczey i.m. 24. old.) Vagyis a mai demokrácia csupán politikai jelenség, de nem életforma. Fügefalevél, amely elfódi, hogy a politikán kívül, másutt - legkivált a munka világában - diktatúra van. Mert mi is volna a demokrácia? A legősibb hagyományok szerint az emberek hierarchikus rendszerekben éltek, melyekben a hatalom az égből származott. Egyiptomban, Peruban a fáraó, az inka megtestesült isten volt, de annak számított a japán császár is a II. Világháború végéig. A demokrácia viszont a démosznak, a népnek az uralma. Az összes tisztviselő és hatalmi ágazat a népnek felelős, mert minden jog - az ég helyett - a néptől származik. Nem fölülről jön, hanem alulról. A 80-as 90-es évek fordulóján az egymásra fenekedő magyar politikai csoportok egyetértettek abban, hogy ha fölszabadulunk, s a bukott szocializmust kapitalizmusra cseréljük, akkor máris bent ülünk a demokrácia- idillben. A többség uralkodik, bőség lesz, a nép okos gyülekezete pedig bölcsen dönt majd sorskérdésekben. Rőczey figyelmeztetése pusztába kiáltott szó maradt. S nem talált örökösre 56-nak talán legizgalmasabb hagyatéka, a munkástanács sem, vagyis az önigazgatás eszméje, a demokrácia valóságos kiterjesztése a munka világára, ahol naponta kiderül, hogy valóban egyenlőek vagyunk mi, emberek, tényleg bírunk-e jogokkal? Amire mi, magyarok a forradalomban rájöttünk, azt azóta sokan fölfedezték. Például D. C. Korten mondta 1999-es budapesti előadásában a Közgazdasági egyetemen, hogy a kapitalizmus éppenséggel esküdt ellensége a demokráciának, sőt, a piacgazdaságnak is. „A kapitalizmus lényege a pénz fölhasználása abból a célból, hogy pénzt csináljanak azok számára, akiknek a szükségesnél már egyébként is több van belőle. A kapitalizmus intézményei természetükből fakadóan táplálják az 1 A szerző Beavatás c. televíziós esszéjének szerkesztett változata. 141
