Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kiss István: A sport erkölcsfilozófiája
vagy kitűzött jutalom is. Ez utóbbi esetben ugyanis a figyelem a feladat végrehajtására kitűzött és elnyerhető'jutalomra terelődik át, ami teljesítménycsökkenést okozhat. A másik magyarázata a versenytől való csömörnek az lehet, hogy mivel minden verseny vagy mérkőzés kétesélyes - győzelem vagy vereség - a kudarc elkerülésének motivációja erősebb, mint a győzelemé. A sikerorientált versenysportolókkal ellentétben, a kudarckerülők a kudarcot képességeik fogyatékos voltának, az esetleges sikert pedig a szerencsének tulajdonítják. Ebben az összefüggésben a „képesség”, mint belső tényező, a „szerencse”, mint külső tényező szerepel. A piacgazdaság állandó versenykényszerétől megcsömörlött sportolók a maguk bőrén tapasztalták mind a versenykényszer stresszhatását civil munkájukban, mind a vereség és a külső motivációk gátló lélektani terhét, meg a szerencse hiányát sportversenyen vagy mérkőzésen. A „Játék határok nélkül” versenyei sokkal inkább emlékeztetnek egy test- nevelési óra zsákbanfutásos tréfás váltóversenyére, mint a klasszikus értelemben vett komoly sportversenyre. A vak szerencse által előidézett váratlan helyzetek humora elveszi az élét a szembenállásnak és küzdelemnek, így az esetleges sikertelenség individuális felelőssége is minimalizálódik. Az a fontos, hogy az „ez jó mulatság, férfi munka volt” élménye és a játékok oldott hangulata maradjon meg életre szóló élményként, kudarcérzet pedig ne legyen! A ,Játék határok nélkül” ideális formája az egészségi és szabadidő sportnak, mivel képes előidézni azt az eufóriás, felszabadult lelkiállapotot, amit a jól végzett munka nyomán érezhetnek a résztvevők. Az előkelő helyezés esetleges hiányáért bőséges kárpótlást nyújt a vidám társaság és a felszabadult, jó hangulat. A nézők devianciája William H. McNeill amerikai történész „Keeping together in time”, szabad magyar fordításban: „Ütemtartás” c. művében a tánc és a katonai kiképzés, a lépéstartás és a drill művelődéstörténeti és civilizációs szerepét dolgozta fel az emberi fejlődésben. Megállapította, hogy az ütemes, ritmikus mozgás és az annak nyomában kialakuló közös érzés hatalmas összetartó erőt ébreszt az emberi csoportokban. Elemzése időben és térben nagy távlatokat ölel fel. Az ősember tűz körüli táncától, a fuvolaszóra menetelő görög falanxokon és a menet ütemét fennhangon kiszámoló római légiókon át az újkori európai katonai kiképzésig, sőt a modern Japán ipari munkásainak közös reggeli csuklógyakorlatáig dolgozza fel a vizsgált jelenséget és von le meglepő következtetéseket. Több, mint fél évszázaddal ezelőtt, 1941-ben William M. McNeill-t, mint sorköteles amerikai fiatalembert behívták katonának. Texasban, egy poros és kavicsos gyakorlótéren hónapokon át folyt újonckiképzése és felkészítése a háborúra, nyári kánikulában. A kiskatonák idejének nagy része énekszóval kísért céltalan masírozással, az alaki kiképzéshez tartozó, a katonás mozgás elsajátítását célzó, parancsszóra végrehajtott csuklógyakorlatokkal és fegyverfogásokkal telt el. Csak később, amikor McNeill történészként hadtörténelemmel foglalkozott, jutott eszébe, hogy a kiképzés idején a fárasztó masírozás, kemény bánásmód és parancskövetés ellenére, bajtársaival együtt jól érezte 136
