Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kiss István: A sport erkölcsfilozófiája
Hasonló gondolkodásmód az alapja a „Játék határok nélkül” esemény- sorozatnak is, ami tulajdonképpen csak annyiban versenyszerű, hogy mindenkit hajt a győzelem és nyerés motivációja, de nem az egyéni siker, hanem a csapat jó szereplése érdekében. Az eredetileg Jeux sans frontires elnevezésű évente megrendezett vetélkedő' játéksorozat már harmadik évtizede az európai tv-állomások népszerű műsorszáma. Műfaját tekintve olyan új szemléletű sportversenyekről van szó, amelyek kölcsönveszik és keverik a hagyományos sportok mozgásformáit, de a benne való részvétel fontosabb, mint a győzelem. Egyszerűbb az eredmény- hirdetés ceremóniája is. Nem köszöntik harsonák a győztest, nincs győzelmi emelvény, zászlófelvonás és himnusz. Ez utóbbit az indokolja, hogy nem nemzeti válogatottak vetélkednek a nem mindig előnyös külsőt nyújtó jelmezekben és nem is mindig méltóságos, groteszk helyzetekben, hanem hetenként váltakozóan ugyanazon európai országok olyan ismeretlen régióiból vagy településeiről jelennek meg helyi kis közösségek, amelyeknek a nevét csak a résztvevők bemutatásakor hallja először a néző és ismeri meg a résztvevő csapatok szűkebb pátriájának csodálatraméltó értékeit. A játék alapgondolatát mindig valamilyen meseszerű kerettörténet adja, aminek során fogságban tartott várkisasszonyt kell kiszabadítani, mesebeli állatokkal, ijesztő űrlényekkel és szörnyekkel kell viaskodni, vizen járművel, víz fölött kötélzeten átkelni, vagy az ellenfél által háborgatott pályán vessző- futásszerűen végighaladni. E tevékenységek mindegyike komoly sportteljesítmény. A versenysporttal összehasonlítva azonban itt nemcsak különleges adottságú és felkészültségű sztárok érvényesülhetnek, mert nagy szerepe van a szerencsének, mint beépített játéktényezőnek. Ez egyenlíti ki a „hétfejű sárkány” és a „kiskondás” - a jungi értelemben vett „mitikus hős” - fizikai felkészültsége közötti különbséget, bár a kiskondásnak is kell tudnia bánni saját testével bármilyen testhelyzetben és nem árt, hajó az egyensúlyérzéke, meg, ha nincs tériszonya. Még ennél is fontosabb, hogy gyorsan ismerje fel a megoldandó helyzeteket, legyen furfangos és ügyes. Ajátéknak nincs tétje. A legfőbb hajtóerő legfeljebb az, hogy nyerni mindig jó, de a vesztes nem érzi magát frusztráltnak, hiszen a sokféle „versenyszám” valamelyikében csaknem minden csapat valamelyike lehet egyszer-másszor győztes vigaszként a kedvezőtlenebb végső sorrendben elfoglalt helyezésért. Ennek megfelelően az eredményhirdetés csak formális. Az utolsó helyezettet ugyanolyan lelkesen ünnepük szurkolóik, mint a győztes csapatot. Könnyed, oldott hangulat kíséri végig a játékokat. Nincs botrány, óvás, sértődés, csak mintaszerű fair-play. A Máték határok nélkül” minden egyes fordulója hitelesen tudja megmutatni, hogy milyen is a Huizinga által jellemzett „homo ludens” egyik arca. Mindenféle sportot belső indíttatástól ösztönzött - úgynevezett intranzitik motiváció nyomán - önként és kedvvel végzett tevékenységként kezdenek el fiatalok és élemedettebb korúak egyaránt. Sokaknál azonban a kezdeti lelkesedés hamar lelohad. Ennek nem a szokatlan mozgást követő kellemetlen izomláz az elsődleges oka, hanem az, hogy olyan külső - extrinzik - motivációk érik, amelyek erősebbek, mint a belső hajtóerő. Ez a külső hatás lehet az edző ellenőrző, hajszoló, kényszerítő magatartása éppúgy, mint az esetleges versenyen elszenvedett vereség, sőt a dicséretet kísérő túlzott eredményvárás 135
