Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Szepesi Attila: Clusius nyomában
III. Az igazi gombászban fauni lélek lakik. A közönséges erdőjáró ballag az ösvényen, közben be-bekukkant a fák közé, fürkészi a messzi hangokat, és az erdő szélzúgásból, madárdalból és a mállás-növekedés percegéséből összeálló szimfóniát. Felkapja a fejét valami hirtelen robajra - mintha hegyoldal indult volna meg fölötte - és tán megpillantja a tovatűnő muflonnyájat vagy a vágtató szarvasbikát. De többnyire meg sem pillantja, csak találgathatja, mi robogott az összezáruló lombok és fekete törzsek mögött. A turista menetel a kijelölt ösvényen, ezzel szemben a faun hirtelen letér az ember-lépte csapáról, mintha nimfák csalogatnák maguk után, és átadja magát az erdő szellemének. Nemcsak a ciklikus idő sugallatára, a hely kisugárzására is fokozottan érzékeny: az erdőket és ligeteket alkotó megszámlálhatatlan mikrovilág különbségeire. Ahegyek lejtőinek, a mély szurdoknak, a hirtelen kitáruló tisztásoknak és komor fenyveseknek a fényeire és árnyékaira. Érzékelnie kell valamiképp azt a íluidumot, melyet egy-egy jól elkülönülő facsoport, különös formájú szikla, bükk csonkja, ismeretlen eredetű rom vagy függélyes hegyoldal áraszt magából. Figyelmét nem kerülhetik el a kövekben felfénylő őskori csigahéjak és csipkés kagylók, a hangyák titokzatos masírozása, a muflonok nyoma vagy épp a barlangok fóldmélyi lehelletének komor színárnyalata. A tér, mely vigasztalanul egyhangú annak, aki nem érzékeli mikrovilágai kisugárzását, az antik szemlélet szerint épp ezen karakteres zárványok - jellegzetes ligetek, oroszlánforma sziklák, furcsa kőalakzatok (melyekről nehéz eldönteni, a természet visszafogadta romok-e, vagy épp emberkéz munkáját imitáló szirtek) - szerint tagolódik. Kiszáradt patakmederben szarvas koponyacsontja fehérük. A kidőlt gyertyán törzse, melyre korábban számolat- lan odút vájtak maguknak a seregélyek és a csúszkák, a szélben megszólal, mint egy mélyhangú fagott. Odébb a hegyoldal szürke, rétegesen málló paláján füttyög egy borveres hajnalmadár. A tér elemei egyszerre sugározzák az örökkévalóságot meg az emberi léptékkel tovább már nem is osztható pillanatot. És e mikrovilágok kisugárzása tündérekben, szilfekben, najádokban, netán ártó szellemekben testesül meg. Igaz, a modern ember elveszítette fogékonyságát eme kisugárzásokra és spirituális ajándékokra. Esetleg csacska mesének minősíti azokat. De ha időről időre megkísértik, az idő múlásával tán újra fogékony lesz az antik szellemi tradíció iránt, s az évszakok örvénylése a ciklikus idő örömével, a tájak mikrovilágainak felismerése a szakrális tér élményével ajándékozza meg... A faun-lélek nem a szekuralizált, hanem a mitikus térben és időben érzi otthon magát. Valamiképp felismeri az összetört világ egységét, élőlényeinek közös eredetét. Rokonának tekinti a lombot és a pocsolyában hemzsegő ebihalakat. A gomba nem zsákmány. Gyűjtése hasonlatos a virágszedéshez. Hamvas Béla arról elmélkedik egy művében, hogy fát kivágni - gyilkosság, ám virágot szedni nem az. A virágot szedő a szépség megajándékozottja. Aki viszont a gombák után rója az erdőt-mezőt, valamiképp az átmeneti állapotok világában jár. Mert a gomba, miként azt a kutatók kifejtik, átmeneti lény az állati és a 13
