Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Gángoly Attila: Az utca két vége
Körültekintve megállapította, hogy roppant pusztaság kellős közepére vetette a sors, amelynek szürkeségét csak pár kaktuszszerű növény méregzöldje bontja meg. Az égbolt felhőtlenül, halványpirosan - itt-ott sötétebb foltok sebeivel tarkítva - tündökölt. Akárha nem is Japánban lett volna. Csapzott lova mellette állt, s már-már emberi módon méregette gazdáját. Jamamura ekkor eszmélt rá, hogy nyelőcsöve torkolatánál, mint szilánkokra szakadt bolygórendszer, lüktet a fájdalom. Gyöngeségében ahhoz sem tudott elegendő erőt gyűjteni, hogy zsibbadt ujjaival kitapogassa, mennyi maradt meg egykori bikanyakából. E pillanatban szíve nagyot dobbant. Néhány lépésnyire tőle ráncos labda hevert a porban: tulajdon feje volt. Odasántikált, fölemelte, s egyetlen kézlegyintéssel lesöpörte róla az éjfeketén nyüzsgő, hatalmas potrohú hangyákat. Jamamura Szandzsuró, mióta csak az eszét tudta, szép férfi volt. Oszaka- szerte a gésák bálványa, az udvarhölgyek kegyeltje és a férjes asszonyok álma. 0 maga koponyájának gömbszerű harmóniájára és vonásainak nemes, de erélyt sugárzó rajzára volt a legbüszkébb, habár ezt nyíltan - az illendőség okán - sohasem vallotta be. Ám most egy sebhelyes, rúttá torzult bőr- és hajcsomót tartott a kezében. 3. A különös színű égbolt árnyalatnyival sötétebbre váltott, a ló pedig nyomorúságában az egyik kaktuszféle tüskéit kezdte rágcsálni. ... Jamamura végül döntött. Mivel rútan tovább élni még mindig kevesebb bonyodalommal járó dolog a japán szigeteken, mint fej nélkül bolyongani mesebeli sivatagokban és hegyekben, ő a ráncos labdát választotta. Amint így határozott, mellkasi látása menten halványulni kezdett. Ekkor enyhe szél támadt valahonnan, s felkavarta az addig moccanatlan levegőt. Jamamura Szandzsuró pedig lassú mozdulattal visszaillesztette fejét a nyakára, érezve a hús, a csont és a véredények síkos ölelkezését - majd hangtalanul ellovagolt... Csöppnyi dolgokról beszélek Az arány módfelett fontos valami. Az arányérzék nemkülönben.- A világ sem más - magyarázta nekem egyszer feddő hangsúllyal egy filozófus, üresfejűségem fölött méltatlankodva mint tulajdon alkotóelemeinek egymáshoz való viszonya. Ha e kényes egyensúly felborul, odavész minden. Széthullanak a támpontok. A végeredmény már egy másik világ, egy másik univerzum... belegondolni is szörnyű!... egy másik viszonylat lesz. Idegborzoló eszme... Érted már? - faggatott végül, képén égig érő fölénnyel. Dacosan hallgattam. A viszonyokról és arányokról én is tudtam már egyet 126
