Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok
ÍROTTKŐ STÚDIÓ XIV KECSKÉS CSILLA Zátonymese A kövér domb guggolt a táj fölött. Harapós szél tépte kantárját a zöldbundás lomha állatnak, szürke felhők hada sírta szomorúságát. S hirtelen egy villám utat nyitott a siratóasszonyok közt, a domb fájdalmasan megugrott, a szél döbbenetében eleresztette szíjait, ijedt bakugrásokkal menekült a málhás-állat az esőpászmák falai közé, hátán a... No de hogy is hívhatnánk őt, aki a villám kötélhágcsóján érkezett, akinek megjelenése oly lélegzet-akasztó volt, hogy megnémult bele a szél s az álló levegőben már pillanatnyi szünetek nélkül ontották könnyeiket a felhők? O volt Bundásszemöldökű, Kinek a Tenyere Három Láb, de ő volt Hétköldökű, a Szivárványszínszemű, emellett Rigócsőr király másodunokahúga, s akkora termetű leánylény, hogy szegény dombnak már a háta szakad belé... Ezért aztán azt mondja három- szólamú hangján dörögve-dalolva-duruzsolva: No jó, tegyél le, állj meg s tegyél le. A domb hálásan engedelmeskedik, s Kinek a Tenyere Három Láb szelíd mosollyal rétnyi arcán felemeli, a domb, ijedt bogár, kapálózik, de hiába... így mentek-mendegéltek, egy idő után Kerekecske-Dombocska elaludt Bundásszemöldökű egyik kényelmes köldökében. Olyan volt ez, mint egy kristály-tó, kristálytiszta, ragyogó, hűvös és üdítő (Kerekecske-Dombocska megkönnyebbülten áztatta fáradt gyökér-lábait), s valami oly muzsikával teli, ami bármily lény leikéhez saját hangján szól s oly harmóniákat dalol-duruzsol-döngicsél... Bizony, kedveseim, ilyen köldöke volt Szivárványszínszemű- Bundásszemöldökű- Kinek a Tenyere Három Lábnak. S hét, hét köldöke volt, de nem ám ugyanilyen! No, de erről essék majd szó a maga helyén. Kerekecske szundított a kényelmes kristálytó kristályvizében kristályzenéket csorgatva kristályrácsai közt... O pedig, tudjátok, O csak mosolygott, mint mi mosolygunk a kuckójukban szuszogó apró lelkes lényeken - ilyen volt hát Néki Kerekecske-Dombocska, a Hétmérföldes. A bűzre ébredt. Vagy a zajra. Vagy a szürkeségre, szögletességre, ideges rohanásra? Megmondhatom, egy büdös nagyváros elé érkeztek, lehetett akár Ninive is, vagy Pécs, vagy Budapest, Bukarest, Párizs, Madrid, Buanos Aires... Kerekecske felébredvén kimászott a kristályvízű tóból, s mint katica a ruhád ráncai közt, úgy kúszott-mászkált-csavargott Hétköldökű ércerejű bőrén. Hétköldökű hetedik köldökéből pedig akkor elkezdett csordogálni a víz, az ízes kristályvíz, kék volt mint az ég, rózsaszín mint a reggeli felleg, arany mint a nap, sós mint a könnyek könnyű tengere, élettel teli mint növények áttetsző vére... S csak csörgött, patakzott, folyt, sőt, mondhatni csermelyezett és forrásozott is és ömlött, omlott s lassan már a tíz- és száz- és ezeremeletes
