Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Györffy Miklós: Kopaszodó Sámsonok
ÍROTTKŐ STÚDIÓ XII logott a szemük, és erős vállaikban egy férfi erejét érezték, amikor vágtatva sötét utcákon, hazaérkeztek a diadallal..." A gyermeki tettekből, cselekedetekből hiányzik a felelősség, a következmények mérlegelése. Ugyanakkor a későbbiekben az ember tudatosan él azokkal a lehetőségekkel, amelyekben örömét leli, bár élettapasztalatai révén tisztában van lépéseinek konzekvenciájával. A szecesszió egyik nézete szerint a művészet az élet vigasza. Csáth Géza költő, zenekritikus, tudós (orvos) volt. Ennek megfelelően ad lehetőséget a Witman fiúknak, hogy megtalálják az élet vigaszát, a saját „ művészi" világukból, álmaikból merítve: a kínzást. „A bagoly régen érdekelte őket... Az agyában csodálatos régi mesék vannak elrejtve..." A bagoly mindig - a mesékben, a mondákban - a tudás, a bölcsesség megszemélyesítője volt. Az állatok tőle kértek és kaptak tanácsot. Még külsejéhez is intellektuális jelleget társítottak; nagy szeme mintha a mindenséget, az életet és a halált, a legapróbb árnyalatokat látná. így talán nem véletlen, hogy Csáth Géza, aki behatóan foglalkozott a lélek rejtelmeivel, folyamataival, éppen a baglyot választotta... „Bagoly kellett, kellett..." A vörös, a vérvörös. A szecessziót gyakran rokonítják a rokokóval, a díszítő motívumok és a szépség iránti igénynek köszönhetően. A szép fogalma meglehetősen tág: beszélhetünk fizikai és pszichológiai értelemben vett szépségről. „... Félig mezítlen lányt látott az ablakon keresztül az egyik szobában, aki rózsaszínű ingben fésülködött... A lány most háttal állt a szoba mélyén, fehér válla csillogott a napfényben..." „Witman fia a bagolyra gondolt és átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép, nagyszerű és izgalmas, miért rettenetes, megmagyarázhatatlan és véres egyszersmind?" Szinte érezzük, látjuk mindazt, amit az idősebb fiú (először) átélt: a parfümillatos szobát, a napfény sárgás beszűrődését, a kék üvegű mécsest..." stb. Ez pedig kissé „mesterségesnek", idegennek tűnik - a fiúk számára is - a bagoly kínzásához képest. Tehetetlen, kiszolgáltatott helyzetben volt, sorsa csak fogvatartóitól függött, és azt tehettek és tettek is vele, amit akartak. A Witman fiúk élvezték tehát helyzeti fölényüket, amelyben kiélték minden agressziójukat, uralkodási hajlamukat, és élvezték a bagoly szenvedését, majd megölését. A lány azonban az első alkalommal nem hagyta érvényesülni az idősebb fiút, ezért hamarosan „ráunt a játékra". „Csalódottan kelt fel, várt, és tágra nyílt szemekkel nézte a nőt." A kulcsszó: játék. Ettől kezdve már nem volt különbség játék és valóság között. Amit eddig pusztán „kicsiben" műveltek saját, titkos szórakoztatásuk céljából, azt ezután „nagyban", a társadalmi mozgástér korlátáit átlépve is megtették. Nem volt többé megállás. Anyagyilkosság. A következő találkozáskor a lány teljesen átengedte magát, a testét a fiúk önkényének. „A nő mozdulatlanul, lihegve engedte, hogy tegyenek vele, amit akarnak." Titkos vágyaik, álmaik ezáltal beteljesedtek; megtalálták, amit kerestek az állatkínzások során. „Csak ezért érdemes élni!" - ez a kijelentés tulajdonképpen megelőlegzi a tragédiát, amely abból fakad, hogy bármire hajlandók egy-egy újabb találkozásért (Irénnel).