Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11-12. szám - Németh G. Béla: Márai stilimitációs szatírája: az Erősítő
fejezi ki gondolatait.” így beszélt a Padre, s közben megizzadt. Lehajtott fejjel hallgattuk. Az öreg confortatorek nem vitatkoztak. Egyetértettek azzal, hogy a könyv nagy veszély, mert sok ember számára /elidézheti a véleményalkotás rémséges lehetőségeit.” ... megértették: (...) addig nem lesz rend a világban, amíg akad ember, aki megkísérli, hogy saját feje szerint ítéljen. (52-53. 1.) A Padre fölsorolja az általa ismert spanyol írókat és szörnyülködve bizonygatja, mennyit ártottak ezek az igaz hitnek. Többet, mint némely megtéve- lyedett festők, szobrászok. Ezek között volt ugyan olyan, egy bizonyos Buona- rotti, aki vénségére a Confortatorék közé kérte magát, hogy igazán megfesthesse, milyen sors vár az eretnekekre a pokolban, ha legalább a máglyán meg nem bánják, meg nem tagadják eltévelyedésüket. A spanyol vendég önkéntelenül, s kicsit meg is rettenve - hisz a Padre értetlenül néz rá - közbeveti, hátha csak a halállal szembenéző embert akarta látni az a Buonarotti. 5. Hajnalban aztán jön a hírnök, hogy íme, amiért este összejöttek, most immár jelen van: hozzák az eretnek Brúnót, akinek nevét a Padre folyton más nevekkel keveri: mert csak azt tudja róla és azt hajtogatja, hogy roppantul megátalkodott. Már tolong a tömeg a téren, és egyre izzóbb az állati kíváncsiság és a hisztériába váltó hangulat, vágy: halált látni, a legrettenetesebb fajtából, a boldog túlvilág reményétől is megfosztva. Az erősítők, világiak és papok egyre mellé furakodnak, részint hiúságból, részint üdvösségük szerzésének biztosításától hajtva, sürgetik, ismerje el, tagadja meg bűnét, s így még elkerülheti a pokol tűzét. Aztán a hisztéria egyetemessé lesz. A máglya lángjai közt ott áll Bruno, s hiába várták a megvalló kiáltást, s ez még hisztérikusabbá tette a tömeget. „Padre Alessandro a hunyó parazsat nézte”. „Láttad, ahogy kívántad, - mondta aztán csendesen. - Minden hiába volt, - mondta elkeseredetten. Ritka az ilyen, de ez is megesik. Fejét csóválta, sóhajtott.” A Padre azzal vigasztalja magát, hogy rákérdez a vendégre, eleve igenlő választ várva, sokat tanult-e ezen az éjszakán és napon? A felelet halvány, de a Padre ezt nem látja, nem akarja érzékelni. A könyv közel első kétharmadát tölti meg a lelki-szellemi terrornak brutális gyilkosságba torkollása. Ezt az irtózatot magyar nyelven kevesen, alig ábrázolták ily megrendítően, mint ez a könyv. Hangvétele tökéletesen alkalmazkodik a korhoz, s ugyanakkor az egyes egyedek és csoportok alkata, lelkisége szerint is kitűnően variált. Voltaképp mit akar bizonyítani ez a százlapnyi rész, úgy hogy az a résztvevők minden típusára, alkatára, szellemi szintjére vonatkoztatható legyen, összekösse őket? Úgy tetszik a különböző megszólalásokból: a bizonyosság vágya, keresése, kijelentése a bizonytalansággal szemben; s ellenkezőleg: a bizonytalanság alig legyőzhető ereje, szorítása a bizonyosságvággyal szemben. 6. S ha eddig Márai az ostobaság, a brutalitás, az önkény, a kapzsiság, a tömeg világát rajzolta páratlanul érzékletesen, majd a csiszolt és cinikus, aztán a jámbor és esetlen, majd meg a haszonleső és alkalmazkodó, a gyáva és dadogó, a kitérő és rejtőzködő modorú értelmiségit, — most vált. Az elegánsát és szellemeset, a barátit és az egyenrangút, a beavatottat és az átlátót, a megértőt és 1047
