Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Csík István: Ötvennel

ahogy meg van írva? Ami bevált, és nem olcsó mű. Hát mért nem lehet egy Úri muri-t, úgy eljátszani, ahogy Móricz Zsigmond megálmodta, és megírta? És jó! Most ezek az írók, mondjuk így hogy közép-klasszikusok - legyen az magyar, vagy külföldi -, azért nem csak nagy írók voltak, hanem a színházi dramaturgiát is ismerték. Nem véletlen, hogy Molnár Ferenc három mondatos inasa ugyanolyan jó szerep, mint a főszerep. Akisujjakban volt a dramaturgia! Színházban éltek a kulisszák között, és úgy írták meg. S erre jön egy kis izé, s azt mondja: hát ez nem jó. Érted? Nekem ez a problémám mindig. Már bevált az, hogy ismerős rendezőt rávettünk: rendezd meg úgy, ahogy van, s nagy siker volt! S az ember akkor megkérdezi: milyen érzés sikeresnek lenni? Pedig nem egy olcsó dolog miatt lett nagysikerű, hanem azért lett nagy siker, mert úgy játszottuk el, ahogy meg van írva. Ne nézzük le a nézőket, a színházat igénylő embereket, hogy „ezek nem értenek hozzá, majd azt kapják, amit én akarok”.- Ötven évedet figyelembe véve, gondolom többféle szerepkörben is színpadra léptél. Ha ezekről is... Ugye> voltál baracklekvár...- Nem, az a Borhy volt! Én a zöld lámpa voltam. Ötven év? Az ötven év „úgy elszállt, mint a buborék”. Nem érzem magam szerencsétlen embernek. Megkaptam jóformán minden olyan szerepet, amit szerettem volna. Lehetett volna nagyobb is, meg az is igaz, hogy nem a Nemzeti Színházban, de eljátszottam. Fiatal színész korom óta átmentem az egész vonulatba - ahogy az ember korosodik -, az ún. naturbursch szerepektől egész a nagyapóig. így lehetett, hogy Schiller Ferdinánd szerepétől eljutottam a Miller bácsiig. Mind a kettő óriási szerep, és mindkettőben nagyon jól éreztem magam. Mivelhogy akkor még nem annyira voltak skatulyázva a színészek, mint manapság - ez prózai, az zenés, az nem tudom micsoda -, mindent kellett játszani, és senki nem csodálkozott azon, hogy máma egy operettet, holnap egy Shakespeare- drámát kellett játszani. Ugyanakkor ez lett egy rettenetesen nagy iskola. A prózai színészt a zene föllazította, és viszont. És ez hasznára vált a színháznak.

Ebben az ötven évben voltak olyan buktatók, amikor megtorpant az ember szakmai dolgokban, vagy évekig közel-távol nem volt egy rendező, aki az embert tovább vigye. Ez nagyon fontos tényezője egy előadásnak! Nekem is megszűnt az önkontrollom: azt hittem, minden jó amit csinálok, s amikor egy olyan rendező megnézett, akinek szeme van hozzá, azt mondta: mit csinálsz te a színpadon? Hullámvölgy, s akkor az ember megint elölről kezdte a felépítését. Aztán eljut a színész egy bizonyos korba, pozícióba a színházon belül, s aztán már nem szólnak neki... Kárára van a színháznak is, meg a színésznek is. Az én ötven évem a színpadon nagyon szép volt, abszolút nem vagyok szerencsétlen állapotban. Az ötven év alatt mindig szerződésben voltam.- És színpadon vagy máig, hetvenkét évesen. Ez engem nagyon meglepett, amikor szembesültem vele, mert jó pár éve ismerjük egymást, és fiatalabbnak gondoltalak.- Igen? Van egy nagyon érdekes önigazolásom. Nem gondolnak velem, s azt mondtam: na, ez már jelzésértékű, s elkezdtem lépéseket tenni Pesten, s két színháznál - úgymond beszélgetésre - jelentkeztem, s mind a két színház igent mondott. Úgyhogy áprilisban kezdek az Operettszínházban szerepet ját395