Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - G. Komoróczy Emőke: "Rajongtam a járatlan utakért, érettük volt, hogy a járt utat következetesen elhagytam"

Gyomaendrőd díszpolgárává avatja. Ugyanebben az évben a Miskolci Egyetem reprezentatív ünnepség keretében dísz diók tori címet adományoz neki, valamint kitüntetik a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével. 1994. június 16-án megkapja az Angol Királynő engedélyét az érdemrendek viseléséhez. 1996-ban elnyeri a Salvatore Quasimodo költői verseny nagydíját. 1998-ben a budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karának Rektorától átveszi arany és gyémánt diplomáját. A Digitális Akadémia a „Halhatatlanok” közé emeli teljes életművét; 1999 őszétől az Interneten bárki számára hozzáférhető.

Hazájától távol élte fele életidejét (immáron 42 évet!). Az anyanyelv adott neki tartást és erőt; mert a nyelvben benne volt (van) a Múlt, az egész élete, életünk. ,Anyanyelvemet a szó szoros értelmében édesanyámtól tanultam, s nem a könyvekből: ő volt az, aki a legtöbbet adott. Félelmetes szókincsével a szólás-mondások valóságos tárháza volt; nem tudott megszólalni anélkül, hogy az ne lett volna nyomdakész irodalom” (I. 63. o .). Alázattal viseli tehát hatalmas tehetségét és tudását: ,Min dent a nyelv tud, a partjait - csapkodó, óceános, roppant nyelvrezervoár, és mindnyájan az édes anyanyelv mindentudásából szarkásodunk” (III. 395. o.). Aki ilyen hatalmas kinccsel tarsolyában indult világot látni, annak bőven volt (van) miből táplálkoznia. De nemcsak táplálkozott belőle: gyarapította is. Hajlékonyabbá tette az absztrakciók irányában, alkalmassá filozófiai gondolatok kifejezésére, egyszerre plasztikuseleven és elvont-szellemi tartalmak közvetítésére. Legmélyebb bölcseleti eszmefuttatásai is szemléleti tartalmakhoz kötődnek, s a tapasztalatiképzeleti sík tökéletes egybefonódottságban, imaginárius ihletettségben jelenik meg nála.

Hogy hazája egykor „kivetette” magából? - ez már sem keserűséget, sem haragot nem vált ki belőle. „Kiegyezett” vele, „kölcsönös törlesztéssel, adósságtörlesztéssel”. Arról pedig, hogy s mint érezte magát negyven éven át „a Hazától távol s vele zsörtölődőben” - szó se essék többé. „Egy poéma szól erről, nálam ékesebben, egy angol poéma (Szirtes György: A partravetett bálna), valakitől, aki kívülről is jobban látta a gyötrelmemet, valamíg a messze ide- genség tájain az anyanyelv selyemgubójában gurultam, s a selymet, amit termeltem, kivájt botokban csempészték haza, mint valaha Ázsián át a hajdan- való Selyem útján, sokat kockáztató, vándoijáró szerzetes barátok.” (III. 406. °.).

Az ÉLETÚT tanulsága tehát - immáron a 85. életév távlatából -, hogy a Sors kiszámíthatatlan fordulatai ma is úgy vezérlik - alakítják - irányít]ák az emberéletet, amint évezredek óta, s a racionálisan megtervezett jövőt mindig felborítják a Véletlenek - amelyek mélyén a valódi törvényszerűség munkálkodik. Soha semmiről nem állíthatjuk, hogy végérvényesen lezárult; mert még a halál utáni lét is fordulatot hozhat - átértékelődhet a Múlt. Az ezredfordulón tehát elementáris felismerésként hat: mindaz hazugság, amit a XX. század célul tűzött („a múltat végképp eltörölni”) s e „hazugságösszjáték” leplezetlen képe legtisztábban a Határ-életműben tárul fel előttünk.

904