Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Határ Győző: Szentföld a Föld
írásbeliség híján a rím és a ritmus a memorizálás legalkalmasabb fogódzója - mankója Ezt már unásig elmondottuk a nagyoroszoktól a szlovénokig, a pólyátoktól a szerbhorvátokig minden szomszédunkról: de magunkról még nemigen kottyantottuk el azt az alapigazságot, hogy nálunk magyari népeknél belénkragadt az írásbeliség-nélküli előidőknek valami érthetetlen nosztalgiája - a „táltosgyerek” hatujjúsága mélyen behorgonyzódva altudatunkba, ez a vágyolgás lépten-nyomon hátraránt; akárha valami pogányos ősvallást, rögzíti provincializmusunkat és nem engedi, hogy európai értelemben nagykorúsodjunk, mint az írásbeliséget régró'l magától-értetődőnek érző európai, nemzeti irodalmak. Annak, hogy a jelenségvilág egy szektorába nem tartozunk bele s az ország egészét kívülről nézzük, vannak előnyei és hátrányai nagy hátránya, hogy nem lévén benne nyakig, centripetális húzása, vak sovinizmusa, idült romantikájának istenverése - egész erőtere ránk nem hatván, belső zsigeri tájvilágáról édeskeveset tudunk; miáltal gyakorta elmulasztjuk azt, ami a benne élőnek nyilvánvaló: oly múlhatatlan, amilyen kikerülhetetlen az, ami benne kering nagy előnye viszont, hogy a jelenség egészét, mint olyat, az országot kívülről szemlélve, szenvtelenebből nézzük; kérlelhetetlenül meglátunk benne mindent, ami látleletébe beletartozik, ráadásul észrevételezzük azt is, ami a benne élőnek -hogy is lehetne másként-fel se tűnik és jószerével elkerüli a figyelmét. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy az ún. Magyar Glóbuszon a Regina Scientiarium-nak, a filozófiának nincs „ráhangzó doboza”, hát még hogy altalajában olyan földalatti barlangja legyen, amely a bölcselet megnyilatkozásait fölerősítve szólaltassa a bölcselet a Honban nem honos s oly hazátlan, hogy a Haza könyvpiacán az igazi bölcselet - „bóvli”. Ez persze összefügg Jó Magyari Népünk örök másfele-figyelésével is, hiszen krónikus költészetközpontúságával, ill. annak endémikus népbetegségénél fogva váltig az írásbeliség-előtti idők nosztalgiája üt rajta ki övsömör formájában; a poézis fáj neki perineálisan a tökétől a fületövéig, sőt a fejebúbjáig és ha azon tetőzve is volna még valamije, hát azon túl is. Bármi különös és hihetetlen, mai látlelete szerint a Hon irodalmi tudatában a legszéttartóbb erők érvényesülnek. Az egyik szélsőség - de mintha a föld alól törne elő és buijánzanék magasra dudvája... Rosszul mondom, rosszabb a dudvánál: egy olyan szellemi erőtér, amely gorombán primitivizál és a Horthy-korszak színvonala alá akarja süllyeszteni irodalmunkat ezzel párhuzamosan érvényesül látszólagos ellentéte - egy másik trend a minden-áron való élretörés reményében, amely gátlástalan sznobizmusának fogságába kritika nélkül majmolja a Nyugat teorémás divatőrületeit és hisztériáit. Hogy ennek is, amannak is, mik lehetnek a motiválói/kiváltói, meg- határozói/„triggerei”? találgatásokra vagyunk utalva - de ne riadjunk vissza tőle, ám találgassunk: 883
