Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - SZEMELVÉNYEK A MAI BOLGÁR IRODALOMBÓL - Ivan Canev: A köztes-versekből

IVAN CANEV A köztes-versekből A betűkről Pontosabban a kezdőbetűkről. És konkrétebben: a „költő” szó első betűjéről. Vagyis hát: nagy kezdőbetűvel vagy kis kezdőbetűvel írandó az, hogy „költő’? Természetesen kicsivel - kiált fól a nyelvész, a „költő” ugyanolyan szó, mint a többi, és nem látom be, miért kellene vele kivételt tenni a szabály ellenére. Hacsak jelentése már annyira el nem homályosodott, hogy nyomatékosításul meg kell erősíteni a nagy betűvel. Nem értek egyet - pattan fól a versfaragó ha magamévá teszem e betűrágó téziseit, az azt jelenti, hogy önként fokozom le magamat. Képzeljék csak el, mondják majd az életrajzíróim, csenevész volt, mégis összemérte ere­jét a szellem óriásaival. Ilyen értelemben számomra ez a vita a betűkről sors­döntő. Nem a betű - a szellem a fontos, utasítja el az olvasó, vállára kanyarítva a bírói talárt. De ha az ő szava a döntő és végső soron megfellebbezhetetlen, még bonyolultabb ügy támad. Kinek a jogában áll eldönteni: kis betűvel vagy nagy betűvel kell írni azt, hogy „olvasó’? Egy vita berekesztése Egyesek azt állították, hogy a mi költészetünk - jó. Mások hevesen vi­tatkoztak, bizonygatva, hogy a mi költészetünk - még jobb. Akadt harmadik csoport is egy különvéleménnyel. Szerintük a hazai költészet, néhányak nyilvánvaló kudarca ellenére is, egyenesen világszínvo­nalon van. Egymással általában valamennyien elégedetlenek voltak. Végül az ékesszólás szökőkútja elapadt és a kínos csendben pezsgősüveg dugója durrant. Megkezdődött a zárókoktél. Miután már majd kivájták egy­más szemét, résztvevők szemügyre vették a konyhaművészet remekeit. Meg- dicsőültek és megbíráltak, menők és outsiderek csodálatra méltó egyetértés­ben vetették magukat mohón a szendvicsekre és majonézes készítményekre, marhanyelvre és italokra. Ugyanúgy, mint az egymás túlharsogásában, az azt követő baráti tülekedésben is könyököm cserben hagyott. Utolsónak marad­ván ittam egy pohár kristályvizet a költészet egészségére, amely, hajói sejtem, egyedül nem kapott meghívót a koktélra. 805

Next

/
Oldalképek
Tartalom