Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Chak István: Színeház
- Nem az lehetett a gond, hogy ez egy közös produkció volt?- Ez csak annyiban volt közös a Tháliával, hogy ők adtak egy termet, s egy lehetőséget, hogy Pesten játszhatunk, de egyébként minden más zalaegerszegi. Trouvaille annyiban, hogy egy jó, remek előadás volt, ahol a férőhelyhez viszonyítva mindig két-háromszoros volt a közönség. S hogy mennyire elment a híre: visszatérve Győrbe, ahol egy lebombázott zsinagógában játszottunk, ami még romjaiban is szép - egy nyolcvan férőhelyes játszóhelyen a kettő vagy három életveszélyes karzat is tele volt. Siker volt, na!- És siker a Vegyes páros rinocérosz szerepe is, ami nem csak a Csillagvizsgálóban (volt Házi Színpad) volt látható, hanem a tévében is. Ez a Vámosdarab Az író rendez sorozatba került színre Forgách Andrást és Hubay Miklóst megelőzően. Ez egy amolyan kísérleti labor, ahol - szerintem - az is egy izgalmas kérdés, hogy ki próbál ki kit, miközben mindenki a sikert szomjúhozza...-így igaz, de Az író rendez úgy néz ki minálunk, hogy van egy asszisztens, aztán slussz. Én meg azt képzeltem, majd minden segítséget megkapunk. Erre a szerepre maga Vámos Miklós kért fel, aki nem rendező, és ő ezt soha nem is állította magáról, de nagyon jól tudtam vele dolgozni. Szinte társrendezők voltunk, partnerek, hagyta, hogy magam csináljam. Hamar megnyert magának. De még egy ilyen türelmes rendezőt! Ugyanígy voltam Az arany árával is. Én olyan nyugodtan dolgoztam Bereményivel, mint rendezővel még soha. A hozzáállás nagyon sokat számít. Ezt tapasztaltam Miklósnál is, Bereményinél is. Bercivel* volt egy kis konfliktusom. Nem mint rendezővel, mert soha nem bántott, nem volt erőszakos, de én nem tudtam rá odafigyelni rendesen, mert akkor haldokolt édesanyám. Hagyott ő dolgozni, nem piszkált, talán pont ezért, de éreztem, hogy ettől az elképzeléstől én leszakadok. Megértettem, hogy mit akar, csak én az a fajta vagyok, akinek elmondják az instrukciót, aztán elmegy gondolkozni rajta. Mert az, hogy végrehajtok valamit, még nem az enyém, akkor csak instrukciót hajtok végre, át is élni nem tudom. Azt szoktam mondani: nézd, nem értek vele egyet, de megcsinálom. De annak nincs lelke! Üres, kong belül.- Ami - meglátásom szerint - át is jön a rivaldán.- Vagy átjön, vagy nem, mert ötvenhárom évesen már vagyok annyira rafinált komédiás, hogy rutinból megcsinálom, de az akkor is üres, és én akkor nem szeretem. Taszít. Nagyon sajnálom, mert tényleg egy nagyon jó előadásnak tartom, ugyanúgy, ahogy az Arany árát is. Kilógok, más stílust csinálok, mint a többi, ami tőlem - lehet - távol is áll. Nem vettem észre például, hogy a Bereményi-darabot megcsináltam, az nekem nem volt munka. Hogy mondjam? Az első pillanattól ment. De visszatérve még a Kurázsi mamára: zavart az, hogy nem vagyok jó, egy kicsit kívülállónak érzem magam benne. Nem azt mondom, ez egy bukás, de érzem, hogy amikor bejövök, valahogy zökken. Nem tudtam megfogni azt a játékstílust, amit ő követelt volna. Nem szégyellem, csak valahogy nem való oda.- Érzékelhető-e valami visszakanyarodás-féle a ruszti színházhoz, amit Rüszttől megszokhatott a közönség?- Olyan szempontból, hogy - mondjuk - Bagó Berci Ruszt-tanítvány. De * Bagó Bertalan rendező 783
