Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bohár András: Terek, versek, képek
S ha ezt a verbális és vizuális narrációt végigkövetjük, akkor egy újfajta irodalmi kánonalkotás nyomait is felfedhetjük. Ami a hétköznapi világ és kiemelkedő legendák közvetlen poétikáját hozza elő, olyan újfajta tartalommal tölti ki a nosztalgikus emlékezés sémáit, ami újragondolhatóvá teszi a különböző idő - és történetmetszetek nyomán újragondolható sors - és azonosság értelmezéseinket. (az új térvers kép konstrukció: Barcikai oratórium) Természetesen az egybegyűjtött térvers képek kapcsán szükséges kiemelni azokat a formai újításokat és szemléletbeli módosulásokat, amelyek eltérnek az előzőekben jelzett de-strukciós mintáktól. Érdemes jelezni egy rövid kitérő erejéig, hogy a Magyar Műhely másik két alkotójának, Bujdosó Alpárnak és Nagy Pálnak milyen - ezekkel egybevethető - kísérletei voltak. Bujdosónak az Irreverzibilis Zénón3 4 kötetéből a Transzparens idő rekonstrukció nyelvi játékokra épülő figyelemfelhívó leletei, a makettrekonstrukciók élővé tétele és a negatívba fordított tér-képpen használt dimenzió megjelenítése a képi és szöveges narráció jellegzetesen egyedi vonásait mutatja. De itt elsősorban nyelvi-poétikai attraktívum a döntő, ami testet ölt a megnevezés különösségében (transz: állapot álom és ébrenlét, képszelet és /valóság között: ú.m. transzilvánus, transzdanubius) és az érzéki képi totalitások lényegi jegyeinek kiemelésében (Ősök-tere, Vajda-Hunyadunk). Nagy PáP képszövegei között is találunk valós és imitált tér-kép verseket, ahol a szöveg rávetítése a térre, a véletlen okozta képi-nyelvi kapcsolódások alakzatai jelentik a poétikai nóvumot (harmadik variáció: kisiklik a vonat, Öcsöd és Dunakeszi között fölszedheti a síneket). Ennek a szemléletnek jellegzetes formavariációi a labirintus versek (homályban kering a lélek talpig fehérben), amelyekből, ha kijutunk elérhetünk a már említett tér-kép-versek organikus szövegszerveződéseihez, ami megnyilatkozik a szimbólum és jelhasználat különösségében és az izgalmas tipográfiai megoldások több jelentésmező mozgásba hozó alakzataiban. S azzal különös tér-képződménnyel is találkozunk, amelyeket a különböző ólomkompozíciók vetítenek elénk, ahol a szódarabok által életre keltett városok szintén többfelé mozgó jelentésességról tanúskodnak (métro-police 1976). De említhetnénk a jelzett két alkotó azon munkáit a nyolcvanas évek második felétől ami a vetített irodalom új, egyedi struktúráit hívta életre (Bujdosó) és a video kép-szövegek sajátos perceptuális világát (Nagy Pál). S ezzel nem csak azt kívántuk érzékeltetni, hogy rokon műformák kimunkálása párhuzamosan jelen volt az adott alkotóknál, hanem az éppen adott médiumokkal való közvetlen és autonóm kapcsolat jelentőségére is utalni akartunk. Mindezek tükrében megfogalmazhatjuk azt is, hogy mindhárom alkotónál jelentékeny elmozdulást tapasztalhatunk az autonóm médiahasználat eredményeképpen. S most ennek leágazását követjük nyomon. Új narratív struktúra megjelenését kísérhetjük figyelemmel, aminek előképeit már láthattuk az előző elemzésekben. Am ezek a munkák még sok tekintetben a tradicionális „térkép-vers” formatartalmaihoz kötődtek. 3 Magyar Műhely, Párizs, 1985. 4 journal in-time 1974-1984. Magyar Műhely 1985, Párizs 777
