Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bohár András: Terek, versek, képek
A Barcikai oratóriumban a mozgásnak, magának a dinamikának szimbolikus megjelenítése (vitorlásforma), majd a sorok tördelése, a víz hullámzására az örvényre emlékeztető formák, valamint a térkép megnyújtása és a helyek közötti kapcsolat érzékelteti a számítógéppel alkotható vizuális költészet újabb lehetőségeit. Azért jeleztem bevezetésként a formai eltéréseket az előzőekben elemzett térvers képektől, mert ez újabb bizonysága az a közvetítő eszköz kreatív használatának. S így kétszeres jelentőséggel rendelkezik a mű-egész lehetőségi feltételeinek számbavétele. Azaz nemcsak a formai att- raktívumok érzéki megformáltságaira érdemes figyelnünk, de a narráció és textusok egymásra következéseinek jelenvaló létünket meghatározó jellegzetességeire. Ami egy konkrét szimbolika keretét, narrációját éppúgy magába fogja (utazás), mint az élet egészének folyamatára történő reflexivitást. A nyitóképen az utazás kezdetét jelentő vitorlás szimbolikája jelenik meg szür- realisztikus és mindennapi képzettársítások elegyeként (nadrágostul jön a köd, lába közé szorultak a buszra váró körtefák, világ szélén sárga kerti szék, uszoda tornácán). A betűnagyságok váltogatása (alul félkövér kisbetűkkel és vékony dőlt nagy betűkkel a hajó teste), az olvashatóság dinamikája (a színéről és a visszájáról is olvasható szöveg vászon, föntről lefelé olvasható az árbocrúd) és az írás-kép fókuszának élővé tétele (az árboccsúcs cémavirág metaforájának élesítése elhalványítása) együttesen jelzik azt folyamatot, amelyben az írás-kép bemozdítja a produktív képzelőerőt. A tér-idő utazás következő oratórium-lapjain különböző viszonyítási pontokként jelenik meg a cémavirág fókuszjele. A történeti emlékezés és reflexivitás az évtizedekkel előbb lejátszódó narrációkat hozza újra mozgásba (mint harminc éve építő rabok / lapátnyél és pikkelyes parasztok / foltjai / évről évre / kifehéredik a hiábavalóság) Majd a mindennapiság (hétköznapom szögesdrótjain / aszott babfejek éretlen citromok) és a különös érzékiség (cérnavirág ó cémavirág / hiányok hiánya / szeplőtelen katicabogárka) présébe záródik a cémavirág fókusza, hogy a következő lapon már a totalizált „világértelmezés” kritikája (ázik barcika az örök hideiglenes / az őrök / örök / örökölt tüskésdrótok mögött), a térképsávokra redukált valóság közé ékelődjön be a cérnavirág. S végül az egyéni időt jelző utazás záróképe (halálod besajtolom két mondat közé / mint nudista gondolatjelet) és a cérnavirág fókuszával betöltött és át-értel- mezett tér-kép-pontok újraértelmezése jelzi a világrekonstrukció folyamatát, hogy megérkeztünk: „ma árokban alszik a vers”. S ha azzal indítottuk útjára az írást, hogy jelen könyv Papp Tibor újabb műfaj-applikációjának dokumentuma, akkor azt is megjegyezhetjük a végén, hogy valószínűleg az elkövetkezőkben szerzőnk az újabb médiaformák kihasználása felé fordul, aminek jellegzetes produkciói a számítógépre készített dinamikus képversek, vagy az internet esztétikai potenciálját a hagyományok fényében újragondoló alkotása (E-City - Város internet fényben).
