Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Bohár András: Terek, versek, képek

poétikai meghatározások lehetőségeivel. A kétnyelvű útmutató és a francia nyelvű szöveghálóba beúszó József Attila idézet, valamint a mellette álló József Attila szobor együttesen érzékelteti a poétikai kultúrák egymás- baérését. S ezt csak kiteljesíti a mindennapi szókészlet különös hasonlattá, komplex metaforává változtatása (Fiatalon mint az aluminium / Oidipusz útjaink / A gyönyör fogyatkozása révén / A Margóraszorultak dührohamát / szolgálják és a világon minden / Idegenét). Az már az olvasás topológiájának körébe tartozik, hogy milyen kifejezések, milyen betűtípussal, nagysággal, s hol jelennek meg (főutcán, mellékutcán, téren), s hogy az útmutatóban szereplő ikonikus jelek (amikhez fogalommagyarázat is tartozik) milyen környezetbe tűnnek föl. A költemények értelmezésének ez irányú lehetőségeiről még lesz szó. Hasonló komplex formát és dinamikus szekvencialitást találunk a Mallarmé tiszteletére készült Déville typotogrtaphie-ben, a Tenvahir (Centre) vagy a Spatola emlékére készített (olasz nyelvű) térvers képben. S itt is találkozhatunk különböző formavariációkkal: képeslapok, (guartier 5,5,5) összerázott, egymásra vetített térképrészietek (Cartres brouillées) vagy az eltévedt és nemlétező utak, szavak teresítése (scrambled maps) kitüntetett szimbólummá avatása (126 miile leux), amelyek már a bevezetőben is jelzett formakísérleteket és nyelvi poétikai esélyeket jelenítik meg.

(Destrukció és...) A nyelvi jellegzetességek és olvasási formák lehetőségét, alakulását is nyomon követhetjük Papp Tibor munkái kapcsán. Jellegzetes és értelmezésünk számára mértékadó Ricoeur azon meglátása, miszerint az irodalmi mű valamilyen világ felé transzcendálódik, s feloldható az a zárlat, amelyre az immanens struktúrák késztetnek. így a szöveg világa a szöveg megnyitását jelzi abba az irányba, ami rajta „kívül van”, ami számára a „másik”, ahogy a szöveg világa a szöveg „belső’’ struktúrájához képest tökéletesen eredeti intencionális célkitűzést igényel. És amit hozzátesz ehhez Ricoeur, talán ez jelen pillanatban számunkra a legfontosabb, hogy a szöveg fiktív világa és az olvasó valós világa közötti szembesítés megkerülhetetlen. S ez a szerzői stratégia olvasóra háruló feladatában, a stratégiának az irodalmi konfigurációba való beépülésében és az olvasó válaszában együttesen megnyilatkozó mozzanatokban követhető nyomon.2 S mindezt nekünk nemcsak a szöveg világának és az olvasói világ bemérésének során szükséges megtennünk, hanem annak a komplex műformának a figyelembevételével is, ami a térvers képeket jellemzi. S itt azt is érdemes megfontolás tárgyává tennünk, amit Gottfried Boehm a képleírás, a kép és nyelv kapcsolatáról megfogalmazott. „A látó látás távol áll a nyelvtől, mivel csak a végrehajtásban (Vollzug) bontakozik ki. Nem állapít meg semmit, hanem bevonja a nézőt egy olyan folyamatba, amelyben az nem valami láthatót észlel, hanem mindenekelőtt kifejleszti a - művész által megformált játékterek mértékében - láthatóságot. A kép a szem világává lesz, és ez a világ az ismert tapasztalatmezőkön túl tárul föl.” S valóban azt kell nekünk megfigyelni, kimutatni, hogy milyen Jórumot” reprezentálnak a térvers képek, hogy milyen megismeréstöbblettel rendelkeznek a munkák a két elem egymásba kapcsolásakor (szó és kép).

2 Vö. Ricoeur, Paul (1998) A szöveg világa és az olvasó világa. In: Narratívák 2. szerk. Thomka Beáta Kijárat Kiadó, Bp.

774