Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Bohár András: Terek, versek, képek
üresek az irodalom nyári bungalói). A már jellegzetes tematizációk, szimbolikus megjelenítése (Pilinszky tér, egy James Joyce emlékmű), az utcákra rótt verssorok kibetűzése (mint hamu a havon pettyeznek a halál morzsái) és a kiemelt, utcai pillanatok/helyek rögzítései (kurválkodó amazongorázik, tanka- / szárnya) együttesen érzékelteti azt tér és gondolati ritmust, ami a költészet dinamikájához kötődik. S megint egy kinagyított rész következik, aminek jellegzetes pontjai, a már jelzett objektivációkon kívül az a stoptáblasorhoz rendelt töredékszöveg, ami a szürreális/abszurd és valóságos elemek egymásra következtét demonstrálja (a szétrepedő kancsó elfossa magát / mintha szemöldököd lenne a horizont / szemgödreidben fekete hold / arcodba vág minden ököl / az ellenséges almafák). És egy újabb, tágabb panorámát átfogó térképrész azt a jellegzetes perspektívát emeli ki, ami séta közben esetleg elkerülné lanyhuló figyelmünket: a modem poétika (Weöres múzeum, Bóbita tér) és az avantgárd jió'seinek” emlékeztetői (Erdély Miklós és Hajas Tibor tér), valamint a méltatlanul elfeledtetettekre való radikális figyelemfelhívás (Ideiglenes kórház és elmegyógyintézet azoknak a tisztviselőknek / kitiltották Újvári Erzsit, / Reiter Róbertét és társaikat / az irodalomból). A levetkőznek a népek ciklus munkái a mindennapi tárgyi szimbolikák és az ezekhez kapcsolódó kommunikációs formák reprezentánsaiként jelennek meg. A közölt mail-art művészbélyeg és a benne található térvers kép többszörösen is új jelentéssel tágítja a műfaj lehetőségeit. Egyrészt a tényleges út megtétele, a postai utazás, másrészt a szimbolikus reprezentáció, hogy milyen üzenet továbbítása történik. Azaz itt már nemcsak azzal van dolgunk, amit Mcluhan a média maga az üzenet tézise fémjelzett a hatvanas években, hanem az üzenet közvetítésének poétikai tartalma is meghatározó. Elsőként a mail-art bélyeg képe, majd a mögöttes szövegkorpusz megjelenítése az egymásra másolható és egymást módosító jelentésekkel, majd az áramlás dinamikájának, a hajszálerekben folyó, csörgedező információáramnak a megmutatása a poétikai nóvum. Ahogy „levetkőznek a népek” és mindez a „látható nyelvben is” megmutatkozik, ahogy sorjáznak a helyzetjelentő narratívak töredékei (a költők félreköszörülnek, orfeuszjelölt [a pinatanonc] tüzet vigyáz a toronyban). Fontos a Magyar Műhely két fedőlapjának, térvers képének a beemelése is. Hisz’ az összerakott otthon, a ház, a haza képzelt és valóságos térképszövegei (58. szám), valamint a Párizs, Bécs és Budapest térképrészleteinek kollázsa mutatja annak az egzisztenciahelyzetnek a jellegzetességét, amit Papp Tibor és az általa is alapított Magyar Műhely szellemi-kulturális tradíciója jelent. A hétköznapi sétáktól a kommunikációs jellegzetességeket emblematizáló munkákon át a tiszteletadás (Hommage a) és a különös formák kereséséig ívelnek a magyar nyelvű térvers képek. S hogy ezek a séták mennyire szabadak és felfedezőek, azt jelzik a könyvben közölt francia, angol és olasz térvers/képek is. A könyv egésze utalhat arra, hogy azok a bizonyos kirándulások, nyelvi és egzisztenciális élet-játékok a technikai lehetőségek kreatív alkalmazását éppúgy felidézhetik, mint a poézis eredeti formatartalmainak együttesét. Az Aville a hely szellemét (natura loci munitissimum pro tur- bamentum) és különböző időbeli, térbeli kulturális tradíciókat köt egybe a 773
