Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Beszédes Attila: Újvidéki napló
XIX ÍROTTKŐ STÚDIÓ ra kíváncsi a világra, és csak később kívánt megszületni, ahogyan ezt már a méhben megbeszélték Tamással. Az Ulpius-testvérek nem tartoznak senkinek felelőséggel, csak saját maguknak, és ezt is könnyen lerázhatják magukról úgy, hogy kölcsönösen felmentik egymást alóla. Az ő feladatuk, hogy megteremtsék a dekadenciát, és eddig még nem is volt panasz rájuk. Világot építenek maguk köré, szerepeket osztanak egymásnak. Szerb Antal egy olyan fiút állít elénk, amilyenek álmainkban szeretnénk lenni, akit már elhallgattatott a tudás, aki még a testvérét is megválogathatja. Alakját mozaikokból tesszük össze, legendákat hallunk tetteiről, de igazi énjét Szerb elrejti előlünk. Tamás befejezi az ifjúságát és ezzel az életét is. Abban a betegségben szenved, amelyben csak nagyon kevesek a kiválasztottak közül, húsz év alatt élte le az emberöltőt. ÉVA A regényben hangsúly van azon, hogy ki milyen nevet visel. Talán legdirektebben ez Éva nevében és személyiségében jelenik meg. A könyv első elolvasásakor zavartak a Szerb Antal választotta nevek. Mihály alakja nem volt mihályos, Tamás nevét nem tartottam elég törékenynek lényéhez. Mikor másodszorra vettem kezembe a szöveget, a szereplők neveitől való idegenkedés elpárolgott belőlem. Sőt örültem, hogy nincsenek benne olyan nevek, amelyek a korban ugyan divatosak voltak, de engem nemhogy közelebb hozlak volna a szöveghez és a szereplőkhöz, hanem épp hogy elidegenítettek volna tőlük. Az Éva név rövid és tiszta. Éva, a Nő. Tamás a Hitetlen, aki meg haeri ölni magát. Éva etalon, akit nem mérhetnek senkihez, esetleg Ervinnek szabad angyalhoz hasonlítania, de inkább őhozzá hasonlítanak, de jaj annak a hús-vér lánynak, akit hozzá mérnek. Szerb Antal tapintatosan figyelmezteti olvasóit, hogy Éva mások - az Ulpius férfiak - szemüvegén keresztül jut el hozzánk, de férfi szereplőinek szabad utat enged, hogy idealizálása a legszebb formában történjen meg. Éva szépségét Tamás rajongása és tudása csak fölhangosítja, Ervin elvonulása Évát még inkább elérhetetlenné teszi mindenki számára. Szerb ügyes, mert megadja számunkra, hogy Évát a későbbiekben mint rossz, de nagyvonalú életet élő nőként lássuk viszont, de ekkor már az olvasó is Éva-kórban szenved’; és szinte nem is képzelhetünk neki más életet, mint a tünékeny kegyosztóét. A regényben Éva földi, hétköznapi személyisége alig válik érzékelhetővé, inkább csak a misztikumot látjuk meg Éva személyiségében. Szerb nem engedi őt közel hozzánk, ugyanúgy, ahogyan Tamást sem. Ez a nőalak, ha kell haldokló mellett virraszt, és keresi a halál forrását, mint a középkori ikonok törékeny szentjeit „...azt mondta, hogy nagyon érdekes nézni, ha valaki meghal..."9, ha kell mérget kínál annak, akit a legjobban szeret, és végül öl is, mert olyan kétségbeesetten kérik rá. Ervin és Éva szerelme pár mondat a műben, mégis végérvényesen megpecsételi az Ulpius társaság életét, és végső robbanáshoz vezet. „Mi legalábbis így tiszteltük, határtalanul tiszteltük kettejük szerelmét'. Valahogy az egész társaság értelme ebben teljesedett.",0 ' ERVIN A hit és a képzőművészet metszéspontjánál áll Ervin. Alakja mint az aszkéta szerzeteseké. Nemes vonásai megengedték volna neki, hogy világi hőssé váljon „... mert mi leszünk az új Grál-lovagok"," de ezt sorsa nem engedte, így inkább szent emberré lett. „Egész életével meg akart játszani egy szerepet, és á katolicizmusban megtalálta végre a nagy, méltó és nehéz szerepet."'1 Mihállyal ellentétben Ervin elérhette Évát. Az Ulpius társaságban mindenkinek megvolt a maga egyéni dekadenciája. Ervin olyan témához nyúlt, ami önmagában még egyáltalán nem tette volna őt dekadenssé, de a szinte fojtó szabályok betartása kiemelte a legtöbb katolikus közül. Ervin mindent nagyon csinált, nagyon volt katolikus, nagyon volt Éva szerelme, nagyon sokat dohányzott, hogy azután nagyon megtartóztathassa magát a földi gyönyöröktől. Ervin szerzetessége is öngyilkosság volt, olyan mint Tamásé, csak ő megvárta, míg belülről omlik össze minden, árulkodó méregfoltok nélkül, különben is nem illett volna megsérteni az Istent egy öngyükossággal.
