Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Jerzy Stempowski: Dosztojevszkij lengyel regényalakjai
JERZY STEMPOWSKI Dosztojevszkij lengyel regényalakjai* I. A kitűnő orosz kritikus, Ny. K. Mihajlovszkij kegyetlen tehetségnek nevezte Dosztojevszkijt. E definíció immár elválaszthatatlan A Karamazov testvérek szerzőjétől, mert lényegi vonását kiemelve különbözteti meg a kor íróitól. Ha egybevetjük más szerzőkkel, akiknek yolt érzékük a kegyetlenséghez, mint Defoe-nak, Flaubert-nek, Conradnak és Zeromskinak, Dosztojevszkijnek kell adnunk a pálmát. A szó nagy művészei közül tán senki sem tudta így visszaadni a megaláztatás keserűségét, senki sem tudta ilyen hosszan kitartani a gyalázat és a szégyen pillanatát. Tehetségének e sajátossága pont akkor bontakozik ki a legteljesebben, amikor színre lépnek regényeiben a lengyel szereplők. A lengyel téma mintha a paroxizmusig fokozná kegyetlenségét... és fordítva, valahányszor az olvasót szégyennel, iszonyattal eltöltő jeleneteket ír, lengyeleket szerepeltet, akik rögtön el is tűnnek, mihelyst szelídebb hangnembe vált a regény. Dosztojevszkij lengyel regényalakjai sohasem kerülnek előtérbe. Mellékszereplők, akik a cselekmény legfeszültebb pontján lépnek elő, sokkolják az olvasót, átéreztetik vele a bukás és a megaláztatás minden keserűségét. Ezekben a részekben a beteges önimádattal terhelt lengyelek az iszonyatos botrány közepette egyszer csak lelepleződnek mint hitvány csalók. A jelenet minden szereplője szeme láttára előkapják zsebükből a hamis kártyákat és a lopott bankjegyeket, majd a megszégyenített lengyeleket kikíséri a személyzet. E művelet Dosztojevszkij minden fontosabb regényében megismétlődik, szinte mindig ugyanúgy. A lengyelek kivétel nélkül mindig csalók, hazárdőr szélhámosok, az úri tisztesség gőgjével álcázzák magukat, de mindig leleplezik és megszégyenítik őket. Dosztojevszkij hitvány, bukott emberekként ábrázolja a lengyeleket, és rögtön szörnyű büntetést mér rájuk, a megaláztatás legszörnyűbb formájával sújtja őket. Ezen a téren nem bíz semmit az olvasóra. Mintha csak azért szerepeltetné őket, hogy gyötrelmes bűnhődésüket ábrázolja. Kevés lengyel olvasó tud szabadulni attól a benyomástól, hogy a lengyelekről alkotott kép Dosztojevszkij regényeiben elfogult, eltorzítja a leküzdhetetlen vágy, hogy a szerző megalázza őket, ez pedig aligha egyeztethető össze a nagy művészekre hagyományosan jellemzőnek tartott olümposzi látásmóddal. * Az 1931. március 15-én, Krakkóban, a Lengyel Kelet-Európa- és Közel-Kelet-Kutató Társaság ülésén elhangzott előadás szövege. 678
