Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Ferenczy Erika: Forradalmi etűd(ök)

Forradalmi Tanácsnak lesz majd az elnöke. Iványi Gergely az ottani leány- gimnázium latin-magyar szakos tanára volt, nagyszerű ember. Itt, ebben a TIT-ben alakult ki az a szellemiség, az a közösség, amely azután készen állt arra, hogy a forradalom eseményeit kibontakoztassa és összefogja, úgy, hogy annak még egy elcsattant pofon se legyen a szégyenfoltja. A Viharsarok hatalmasságai a személyi kultusz évtizedeinek szégyenletes versenyfutásában országosan elsők voltak. Sehol sem múlták őket felül kíméletlenségben. így aztán érthető, ha a mi akkori lapunkat, a Viharsarok Népét olvassuk, nyomát sem találjuk annak a „fellazulásnak”, ami az országban már nagyon sok helyen érezhető volt - a sajtóban is. Bármennyire is csendőrködött azonban a párt agit.-prop. osztálya a sajtó felett, nem tudta a reformtörekvéseknek útját állni. Mi volt nálunk ez a reformtörekvés, Békésben? A Megyei írószövetség összejövetelén tisztújításra került sor. Ott voltam, jelen voltam. Természetesen ki voltak jelölve azok a személyek, akiket a kommunisták funkcióban akartak látni, nem őket választották meg. Azok kerültek a vezetésbe, akik azonosították magukat a Petőfi-Kör nézeteivel, Déry, Háy nézeteivel. A Megyei írói Munkaközösségnek - ha jól emlékszem ez volt a pontos neve - én is tagja lettem. A város különféle értelmiségi körei - elsősorban a műszaki értelmiségi - bátorságot merítettek a megyei írók vitáiból. De nem csak ők, a jogászok, a pedagógusok, a színészek is. Igaz, nem Pestet utánoztuk, a magunk útján indultunk el. Iványi Gergely bácsi kigondolta, hogy a budapesti, szombathelyi és más vidéki értelmiségi találkozók mintájára ő is összehoz egy gyűlést. A Balassi Kultúrházat választotta ki erre a célra, amely nagy befogadóképességgel rendelkezett, és meghívta előadónak a Nagy Imre^Körhöz tartozó Újhelyi Szilárdot. O akkor a Filmfőigazgatóság vezetője volt. Úgy alakult a dolog, hogy Újhelyi Szilárd nem tudott lejönni. Széli Jenő érkezett meg helyette, aki a Népművelődési Intézet igazgatóhelyettese volt. A Losonczi Géza és Friss István között lejátszódott, Szabad Nép-beli sajtópolémia részleteit elevenítette fel. Ott voltam én is, persze, a gyűlésen, és megbeszéltem Kiss Béla rovatvezetővel, hogy ennek az értelmiségi ankétnak tudósítás formájában meg kell jelennie az újságban. Én felvállalom, és megírom. Az ő dolga az, hogy bele is kerüljön a lapba. Nem telt el egy hét sem, amikor húszhuszonöt fiatal értelmiségi, a DISZ-bizottság békéscsabai tanácstermében hosszú eszmecsere után úgy döntött, hogy beválasztanak engem a megyei Pe- tőfi-Kör vezetőségébe: meg kell hivatalosan is alakítani a Petőfi-Kört, legyen Békéscsabán is egy független fórum, ahol saját dolgainkat is megvitatjuk. Ezekben a hetekben - talán szeptember végén - megeresztettem egy két- hasábos cikket, melynek az volt a címe, hogy: ,Mikor?”. Ebben igen éles támadást indítottam a képzetlen primitív párt- és tanácsi vezetők ellen, akiknek a kulturális életben meghatározó szerepük, és ellentmondást nem tűrő parancsszavuk volt.

Már októbernél tartunk, ugye. Ugyancsak élesen ketté vált a szerkesztőség munkatársi gárdája. Végül a főszerkesztő, Cserei Pál - a kommunista érzelmű újságírók nyomására - hatalmilag vetett véget a vitának az én személyem és írásom elmarasztalásával. Ettől függetlenül, ekkor már rám nagyon sokan hallgattak Békéscsabán is, és a megyében is. Közismert, elfogadott ember voltam. A Pártbizottság agit.-prop. osztálya ezekben az időkben különböző cselekhez folyamodott annak érdekében, hogy a fővárosból érkező reform604