Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt
hagyományos formát követel. Queneau esetéhez hasonló Tamkó Sirató Károly regénye, a Bernát élete a regénytéglákban. Afőhó's vagy felszáll a vonatra, vagy nem, vagy találkozik valakivel, vagy nem, és Tamkó mindegyik lehetó'séget kidolgozza. Ez is hiperszöveg a harmincas évek elejéről. Ha tetszik, akkor számítógép nélküli hiperszöveg.- Van-e a lírának valamiféle igazi médiumai Gondolok itt arra, hogy a számítógép változtat-e valamit a lírai versformákon? A számítógép nem változtat a lírai versformákon. Legfeljebb új lehetőségeket teremt. És ez nagyon fontos. Ugyanakkor ezek a lehetőségek nem szükségszerűen vezetnek a hagyományos formák eltűnéséhez. A képversek mellett már a nyolcvanas években újból rátaláltam a szonettformára. Ezért aztán mindkét oldalról hárítanom kellett a támadásokat. A konzervatív körök ma is avantgárdnak tartanak, az avantgárd körök felrótták, hogy visszatértem a szonetthez. Pedig az a fantasztikus az irodalomban, hogy mindennel lehet foglalkozni. Én úgy írok szonettet, hogy annak sokszor a legelemibb szabályait sem tartom be, csak a tizennégy sort hasznosítom. A csodálatos az, hogy ez a tizennégy sor mégis zárt forma a számomra. Ezen a tizennégy soron belül viszont teljesen kötetlenül mozgok. Abban van a szabadság, hogy mindenben lehet gondolkozni, nemcsak előre meghatározott műfajokban.- Az amerikai művészetfdozófus, Danto azt mondja, hogy ma már nem érthetjük meg a műalkotást magyarázat nélkül. Mintha a kimondott szónak támogatnia kellene a magára hagyott művet. Ösztönös vagy tudatos legyen-e az alkotó?- A saját magam számára indokolnom, tudatosítanom kell tevékenységemet. Egy művész tisztában kell legyen a művészeti áramlatokkal, kell, hogy tudatosan viszonyuljon a művészeti stílusokhoz. Az ösztönös tevékenységben nem nagyon hiszek. Mögöttes tudás nélkül nincs művészet, de műélvezet sincs. Annak idején az impresszionistákat kinevették, dilettánsoknak nevezték, ma meg gyönyörködünk művészetükben. A tudás leszivárog, jelen van azokban is, akik nem foglalkoznak művészettel. A jó művek beérnek, hasonlóan beérik a róluk való gondolkodásunk is. Mert valamiképpen korszakot fejeznek ki. Se Kassák, se Baudelaire verseire nem mondják manapság, hogy nem értik. A mai generáció sokkal könnyebben ráérez ezekre a versekre, mint az akkori kortársak. Az értelmezés egy ideig irányadó, aztán közhellyé egyszerűsödik.- Az avantgárd hogyan határozza meg önmagát napjaink posztmodern világában?- Többnyire nem lehet azt mondani, hogy valaki csak avantgárd vagy csak posztmodern. Esterházy Péter korai prózaírói munkássága ugyanúgy kapcsolódik az avantgárdhoz, mint a mostani a posztmodernhez. Az avantgárd egyenlő a modernnel, a posztmodern pedig a modem utáni állapot, amely a regresszió termékeként visszanyúlik a modern előtti állapothoz. A kettő azonban szorosan összefügg. A posztmodern gyakran álarcot vesz fel, klasszicista, konzervatív jelleget ölt. Ebben az eklektikus korban az én tevékenységemre is jellemző mindez. Képverset írok, és „avantgárd” vagyok, Seymour Glass verseit írom, és „posztmodern” vagyok. Mindkét esetben én vagyok az, aki valamit létrehozok, és ez a fontos. Éppen ezekben a napokban jelenik meg új kötetem Mesék a Foci tér 5.-ből címmel, a Seneca kiadónál. Újabb szerepjáték? 475
