Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt

Mesékbe zárt önéletrajz? Mindkettő. Egyébként lehet, hogy visszatekintve azt kell mondjuk, mégsem volt igazi progresszió a nyolcvanas évek avantgárd korszaka. A késői avantgárd is már csak szituációs progresszió volt, és ez csakis Közép-Európában valósulhatott meg, mert valami ellenében mutathatott fel progressziót. Működőképességét éppen abban találta meg, hogy valami ellen, valamiért küzdött. Egy letűnt, idejétmúlt társadalmi berendezkedés ellen. A nyolcvanas évek anakronisztikus világa ellen.- A művészet a huszadik században az emberi tevékenység szinte minden területén jelen van. Mit lehet ma művészetnek nevezni, egyáltalán: hogyan lehet ma művész valakiből?- Joseph Beuys fogalmazta meg azt a hatvanas években, hogy „mindenki művész lehet, minden művészet lehet”. Én is azt gondolom, hogy mindent költészetté tudok tenni. Elhatározás kérdése, hogy valaki művészként akar-e megnyilvánulni, de az már nem csupán tőle függ, hogy a közvélemény el- fogadja-e annak. Pontosabban, tőle is függ. Kérdés: létre tudom-e hozni Seymour Glasst? Meg tudom-e alkotni őt mint költőt? Az utazó búcsúja című kötetben már korábban létrehoztam Annette Labelle-t, adtam neki életrajzot, megírtam verseit. Ha új irodalmi alakokat hozok létre, és megtalálják helyüket, vagyis létezni kezdenek, az számomra nagyon nagy siker. A jövőben egy induló fiatal költőt is szeretnék „felépíteni”, és nagyon szeretnék észrevétlen maradni mögötte. Siker lenne, ha ezt a fiatal költőt a szakma elfogadná, mint igazi tehetséget. Adorno mondja, hogy „a művészet a teremtés metaforikus mása”. Minden alkotó Teremtőt játszik. Ha a termék létezni kezd, az művészet. Marcel Duchamp-tól viszonylag kevés alkotás maradt fenn, köztük olyan, mai szemmel is különös munkák, mint a piszoár, a palackszárító, de ez a kevés műve mindent felforgatott. Mitől tűnik el ezer más dolog? Mondhatjuk azt, hogy néha véletlenek is közrejátszanak egy-egy alkotás fennmaradásában? Minden ember kísérletet tesz arra, hogy jelzéseket adjon magáról, de mégis csak néhány fogadtatik el művészként. Christo például, aki állandóan becsomagol mindenféle épületet, aki „csomagolóművészként” váltott ki világszerte indulatokat, akit sokáig ki akartak átkozni a művészetből, egyértelműen eléri azt, hogy mégis művészként marad fenn a neve. Tandori Christo hatására írt verseskötetet A becsomagolt vízpart címmel. Tehát, ha valaki a világ egy pontján tud olyasmit csinálni, amelyre a világ másik pontján reagál egy szerző, akkor ez a tett nagy valószínűség szerint fennmarad. Organikus módon épül minden a világban. A dolgok összefüggnek, egymásba kapcsolódnak. Nem létezhetünk egymás nélkül. Akkor mondható eredményesnek a tevékenységem, ha az a következő nemzedékek munkáiban valahogy megjelenik. Ha nem, akkor nem is létezik.- 1999-ben ünnepli negyvenedik születésnapját. Milyen erőket gyűjtött össze, hogyan indul neki a jövő századnak?-Nagyon fontos számomra a negyvenedik év. Lezárult egy életszakasz, és most úgy érzem, tiszta lappal tudok indulni, egyfajta újrakezdés-élmény van bennem. Fiatal vagyok, ugyanakkor sok minden már mögöttem van. 1984-ben jelent meg az Önéletrajzi kísérletek című kötetem, melynek alcíme Válogatás a költő hagyatékából volt. Akkor erről egy napilapban megjelent egy cikk, és az egész úgy hangzott, mintha már meghaltam volna. Pár nappal a cikk után az utcán sírva borult a nyakamba egy kedves ismerősöm, hogy te élsz még?

476