Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Pomogáts Béla: A társadalombírálattól a mitológikus létregényekig
porosodó szöveget. Nyilatkozatában Kodolányi a következődet jelentette ki: „Elfogulatlanul akartam megvizsgálni és megítélni azt a politikai és erkölcsi rendszert, amelyben ma élünk, és amelynek kifejló'désével egyenes arányban sorvadt el a magyarság gazdasági, politikai, erkölcsi és kulturális élete, s amely egyre jobban kidomborította a kapitalizmus és a polgári álkultúra pusztulásának a tényét. A történelmet kezdtem tanulmányozni, hogy eljussak a kezdeti alapokhoz. (...) Eljutottam egy olyan korhoz, amely kísértetiesen hasonlít a mi korunk válságokkal és megpróbáltatásokkal teli világára, és amelyben a magyarság léte vagy nemléte ugyanúgy sötét kérdőjelként mered elénk, mint ma. Ez a kor a XIII. század volt, amikor a nyugati keresztyén- séghez már végképpen odacsatlakozott és a keresztyén középkor eszmei, gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi és kulturális formáiba már beleolvasztotta magát a magyarság, de az ázsiai nagy nomád gondolat, a mongolok világ- birodalmának gondolata végső elsöpréssel fenyegette.” Nyilatkozatában a történelmi veszélyeztetettség indítékát is megjelölte: „A mongol világbirodalom új alakját én a bolsevizmusban látom, amelyet Lenin még politikai szervezeteiben is teljesen Dzsingisz kán birodalmának alapelvei szerint alapozott meg; Lenin mongol volt”. A nyilatkozatban is kifejtett nézetek következtében Kodolányi János Ju- lianus történetét valósággal nemzetpolitikai példázatnak szánta. „Történelmi regényemben - jelentette ki - arra törekszem, hogy a nagy, széles néprétegek mindennapi életét elevenítsem fel. Ezt azért teszem, mert a XIII. század tragikus sorscsapásaiban azt láttam a legfelemelőbbnek, hogy a nyugattól elhagyott és kelettől leigázott magyarság a maga ösztönös életakaratával támasztotta fel újra önmagát” És valamivel később: „éppen ezt az ösztönös életakaratot nem látom ma. Éppen arra tanít a régmúlt, hogy korunk kegyetlen malomkövei között őrlődve a magyarság elvesztette életakaratát, életkedvét, keménységét és öntudatát. Hogy ez így van, azt világosan látom azokból a kutatásokból, amelyeket tizennégy év óta az egyke, a népkultúra süllyedése és a magyarság lelkének megfelelő életformák bomlása körül végeztem”. Mint annyian, ő is a nemzet végső pusztulásának látomásával viaskodott, s történelmi regényeiben a megmaradás lehetőségét mérte fel, pontosabban azokat a gondolatokat próbálta megfogalmazni, amelyek véleménye szerint a szellem erejével támogathatják a megmaradás érdekében folytatott erőfeszítéseket. Ezek a gondolatok a népi írómozgalom általánosabb eszmei összefüggés- rendszerének voltak részei, mindazonáltal azokat a személyes jellegű válaszokat fejezték ki, amelyeket Kodolányi huszadik századi történelmünk nagy kérdéseire adott. „Kétségtelen - írta 1941-ben keltezett Kelet népe című tanulmányában -, hogy a magyarság célja, hivatása, küldetése csak egy lehet, a jelenben csakúgy, mint volt a múltban és lesz a jövőben: a megmaradás.” Ugyanebben az írásában ennek eszközeit is megjelölte: ,A kis népek feltámadásának vagy megmaradásának elengedhetetlen feltétele a történelmi múlt s a fajta jellegének ismerete. (...) Lábunk kétségbeesetten tapogat szilárd talaj, tekintetünk örök irányok csillaga után. Mindenki érzi, hogy két feladat sürgőssége szorongat: tisztáznunk kell a világban való helyzetünket s tisztáznunk kell mivoltunkat, tehát belső erőnk mértékét.” Az idézett gondolat- menet, a „nemzeti jelleg” vizsgálatát és teljesebb megismerését célozza, vagyis 422
