Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Molnár Zsolt: Színek és formák Pannóniából
Szentgyörgyi a látványt csakis a képben alkotja meg. Nem önmagában, hogy reggel, ébredéskor meditáljon rajta, ebédkor elfogyassza, vacsorára sört igyon rá. Ez a látvány nem topográfiai értelemben vett táj-festmény. Szentgyörgyi mindig átértelmez, átír, megkülönböztet: a színek feszültsége, egymásnak feszülése és oldása, az általánostól a megfeszített terekig eljuttatott - vélt vagy valós - formák nála nem megszokottak. Képei nem a látványözön mindent felforgatni képes izgalmában festó'dnek. Szentgyörgyi értelmezéséhez az alábbi szavakra van szükségünk: műveltség, művelés, értés, összefogottság, szakma. Nem önmagáért akar feltűnni. Szentgyörgyi üzeneteket közvetít - múlt ötvözetét, az irányultságot, a tapadást, az igazodást és az eló're tekintést - a holnaphoz. Szentgyörgyi abban az értelemben direkt, ahogyan saját maga, de értó'i számára is megszabja, szinte önégetően határozza meg képei szerkezetét. A Szentgyörgyi-képeken különböző' rendszerek alakultak ki. A korábban programadó tér- és tájábrázolástól az egyre misztikusabb és befelébb forduló figurákon át eljutott a festó'i gondolat mesterei leképzéséig. A Szentgyörgyi- kép mindig kétpólusú. Egyszersmind színközvetító', színmeghatározó, s ez egy emberi sűrítettséget, egy emberi életvitelt, egy emberi hozzáállást képvisel -, másodsorban formai keretjáték, amely meghatározza az előbbiek lehetó'ségét. E kettő' egymást nem nélkülözheti, csak erősítheti. Szentgyörgyinél különben sincs távolságtartás. Belehasítja szándékát, eltökéltségét a képbe. Az ó' festó'i ösztöne egy megkeményedett, nehezen oldódó világból érkezett a vászonra. Nyugtalansága, alkalmankénti kiegyensúlyozatlansága nem érzelmességéből, sokkal inkább a létéért, a meggyőződéséért, a betakarítást előkészítő emberből szakad ki. Szentgyörgyi behatárolja a teret. De nem zár be: nyitva hagy és megjelöl. Miként a zenében: az ő festészetében is megjelenik a teljes átlényegülés, ugyan hiányzik a pentatónia, nincs hét- fokúság, dodekafónia - csak a teljességre való törekvés, ami teljes színskálát és egy egészen különös formakultúrát igényel. Szentgyörgyi festészete egy metafora. A megküzdött valóság. Az átértelmezés. Nincsenek didaktikus elemei, csak nagyon is emberi megnyilvánulásai, mert nélkülük nem jöhetett volna létre egy életmű - velük együtt válik sugárzóvá valamennyi kép, az EMBER-rel. Ez a kiindulópontja, tárgya, alanya, hajnala és estéje Szentgyörgyi festészetének. O minden nap elindul a képeiért és estére behavazza magát. Ez a hó lehet barna és lehet sötétvörös is. Bármerre indul, egy belső láz, egy belső nyugtalanság eltéríti. Nem tud nyugalmat árasztani, miként Bach Áriája a D-dúr szvitből, pedig ő nagyon mélyen gondolkodik. Próbálja nyesegetni magát, gyötrődik fellegekben és mélységekben. Nem kíván oldani és kötni. Szentgyörgyi soha nem volt híve a parttalanságnak. Az ő festészete örök küzdés. Nála nincs elégtétel. A Nincsen egyensúly éppúgy ezt testesíti meg, miként a Kötéltánc, avagy az Ikarusz- történet. Ezek a képek - születhettek volna huszonöt-húsz-tíz évvel ezelőtt, avagy napjainkban - egyazon dologról szólnak. Egy nagy-nagy belső feszültségről, ami csak a műben tud kiteljesedni. Kemény és kegyetlen az a játék, amit Szentgyörgyi folytat. Mert állandóan izzásban van, hergeli önmagát. Szentgyörgyi képei sorsképek. Miként Tornyainál minden a képbe szorul, nála is megkeseredik az ecset. A történet megélt múltról és valós jelenkorról szól. Vérbeli kolorista. Képei békétlenek. Nála minden fényben és árnyékban 41
