Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Molnár Zsolt: Színek és formák Pannóniából
jelentkezik, a képfelületek egymáshoz való viszonyában. A Szentgyörgyi- képek telítettsége a sorsmotívumok jelenlétét feltételezi, a megnyugvás nélküli félreérthetetlenséget. Neki JUSS-a van saját magához. Miként tanítványainak is. Mert mi az ó' jussa? - kérdezte magától egy rádióműsor hallatán. Semmi más, csak a kép. Az, amiért megdolgozik. S ezt végig is játszották. Szakkörének termében van egy hosszú asztal és arra kiterítettek egy nagy fehér lepedó't. Húzták, vonták, csavarták. Ezek a megnyilvánulások akár helyzetgyakorlatok is lehettek, vagy akár egy akció. A festő' mindezt lefotózta. A cselekedetet. Később tudta meg: Tornyai János is készített fotókat a JUSS- hoz. E kettő nincs messze egymáshoz, de távol is van egymástól, mert ott, ami a kegyelemért szól, itt már csupán másodlagos, vagyis hiányérzet: a mi jutott nekem a múltból gyötrelme, vagyis a semmi. Tehát ezt festette meg, a mindennapi híradást, a rádióhíreket, s ebben a képi megformálás a fontos. Szentgyörgyi legkevésbé leíró, de nem is elbeszélő. Az ő lelki apálya és dagálya a kép felületén éri el mélységét. Megméretésével mindig kiszakít egy szeletet a valóságból és nekiveselkedik, mert ő egy érzelmes festő, teszi a dolgát, figurákat mozgat, színeket állít fel és dönt meg, és mindezek viszonylatában arról beszél, át- és megél, ami mindennapos valamennyiük életében. O mindig egy forrásból eredeztet. A JUSS-beli mi jutott nekemből. Szentgyörgyinél a düh kifakadásának fokozatai vannak. Miként a Teremtés sorozatban. Akkora szemeket fest, hogy megrettenünk. Bizsereg a talpunk, a helyünket keressük. A fekete szemgolyó, a vörös négyzet sarkosan állítja elénk őt. Miként a HIMNUSZ - az átszellemült ragaszkodás a Honhoz. Érdekes a kép létrejötte. Állítja: döbbenetes a mai 18-24 évesek hovatartozásáról értekezni. Élhetnének Bergengóciában, élhetnének kitaláltfóldön, csak éppen nem itt? Szentgyörgyi szerint gazdagítani kellene létünket, oda kellene tenni két kezünket, hogy értelme legyen létezésüknek. Jóka erre odavarázsolja a kadmiumsárgát, a kobalt-kéket és megszólítja nézőjét: kiket és hogyan nevelünk? Hogyan hatunk rájuk? Hová tartozunk? Merre menjünk? Egyáltalán akarunk-e valamit ezen a kilencvenegynéhánypárezer négyzet- kilométeren? Elgondolkodtató a Szentgyörgyi képek pszichológiája. Összehúznak bennünket. Közös gondolkodásra késztetnek. A JUSS-ok nagyon belső dolgokról szólnak, szinte bezárkózunk magunkba. Talán azért is, mert lefordíthatat- lanul gyönyörű maga a SZÓ is. Vele a Mester az alkotó asztal mellé ültet bennünket. A Himnusszal szétrobbant. És megint más a tihanyi búvóhely, a Ciprián- forrás. Itt már jártam valaha - adja tudtul az intimitást, s a furcsán zubogó fehérek színskálát húznak; egymás mellett és egymás ellen szólnak. Miként - idézve újabb képeket -, az Európát elrabolják az uniformizáltság, az egyen- világ ellen emel szót. És mind mások a fehéijei! Az egyik beszürkül, a másik szinte megfeketedik, de akad közöttük patyolat-tiszta is, mert a teremtő lélek úgy kívánta. A Szentgyörgyi-képben nem azt látjuk, viszont amit szeretnénk, hanem azt, ami az ő számára fontos, elérendő. Ez utóbbi kérdőjelet is jelenthet: megkapja-e a jelenlét a befejezettség örömét? Festékpászmái ugyanis egyszerre érzelmi állapotok és festői reáliák. Meghatározói a színek összetettségében és a formákban egyaránt jelen vannak. A Szentgyörgyi-kép mindig 42
