Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Gyeginszky Balázs: Kleist, Nietzsche és (a) Prügelknabe
GYEGINSZKY BALÁZS Kleist, Nietzsche és (a) Prügelknabe ZSÁVOLYA ZOLTÁN: A DUPLUM SÖTÉTJE Több jel mutat arra, hogy a változatos elbeszélői szövegformákat életre hívó, bizonyos szemszögből tehát akár (még) posztmodernnek is nevezhető Zsávolya Zoltán prügelknabe, azaz egyfajta univerzális bűnbak lett némelyek számára azok közül, akik - esetleg több évtizedes életművük sajátosságai, netán éppen ifjúkori tájékozatlanságuk következtében - deklaráltan szem- benállnak, szembefordulni vélnek az összességében felemásan, féloldalasán vagy mindössze illuzórikusán megvalósult hazai irodalmi posztmodern bizonyára sokakat irritáló hegemonikus allűrjeivel, illetve az azokhoz kapcsolódó, a kizárólagosság önérzetét sugalló megjelenésmódjaival. Ugyanis az utóbbi időben mintha mind a két említett csoport egyes képviselői valahogy ennek az írónak a kedves-visszafogottan frivol, ellenben mind nyelvileg, mind a mondandó szempontjából tudatosan szerkesztett, kellően cselekményes, közben mélyen intellektuális novellisztikáján akarnák leverni azt a frusztráltságot, amit az úgynevezett „szövegirodalom” és a hozzá kapcsolódó kritikai hadrend közelmúltbeli nagyszabású, kíméletlen térhódítása és máig érezhető (túl)súlya okoz(ott) bennük. Holott ha már mindenáron ütniük kell valakin a stílus elsődlegességét vallók közül, akkor nem éppen a klikkektől távol alkotó, a bármiféle igazodástól idegenkedő, a „leben und leben lassen” csendes, szerény elvét követő, emellett eredeti, autonóm tehetséget mutató Zsávolya Zoltánnal kellene kezdeniük, hanem találhatnának erre a célra kevésbé mértéktartó, mesterségesen felpumpált (vagy éppen saját magukat felpumpáló), egyértelműen puszta kreatúrának mutatkozó, könnyen kipukkasztható luftballon-egyéniségeket is. Holott szerzőnk legfeljebb látszólag enged itt-ott a bírálók által egyébként nem kellőképpen körvonalazott, de nagyon negatívan értékelt szövegirodalom „csábításának”, (ily módon) nem (is) egyértelműen posztmodern. Holott ha posztmodern lenne is, személyre szabottan és mértéktartóan él bizonyos megoldásokkal; máskülönben pedig: merre húzódnak egyáltalán a posztmodern határai? Holott - két-háromezer éve - hányán nem dolgoztak „posztmodernül”...: hányán nem éltek az intertex- tualitús eszközével, voltak liagyományirónikusak, a(z ál-) popularitás formáival kacérkodók stb.? A provokatív ellenszempontok sora folytatható lenne, érdemes azonban inkább néhány konkrét bírálattal szembesülni, annál is inkább, mert bár 404
