Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4.szám - Csík István: Ötvennel

- Mindent megkaptam. A város, a megye, főleg a megye. Nem volt olyan jubileumom, nyugdíjba vonulásom, amikor a megye vezetői ne hívtak volna egy ebédre, vagy festményt kaptam, vagy amikor az Aase-díjat kaptam...*- Volt neked egy próbálkozásod - már ez is jubilálhatna, ha jól emlékezem -, egy csim-bumm cirkusz-szerű gyermekműsor...-Ja igen! Szerettem volna egy gyerekdarabot, mert nem száz százalékig vannak kielégítve a kis óvodások, s ugyanakkor - ugyancsak hiánycikk - felnőtt kabarét létrehozni. Pályáztam - külső invitálásra -, nem nyertem meg. Amit később megtudtam: nem is nyerhettem meg, mert a városban lévő amatőr csoportok megakadályozták.- Milyennek látod jelenlegi színházad jövőjét?- Az aggályaimat már elmondtam. A színház jelenlegi vezetői között van egy elismert művészeti vezető, az ő színházi tapasztalatától, rutinjától függ majd ennek a színháznak a működése, s attól, mennyire hagyja magát befolyásolni. Nem lehet tudni, ez még csak egy év, ami nagyon jól indult, aztán elkezdett hullámzani. Nem tudom. Én már kívülről szemlélem a dolgokat.- Egy jónevű, ismert színészdinasztia tagja vagy. Mikortól vagytok színpadon, és van-e, aki a nyomodba lép?- Színpadon Kelemen Lászlótól vagyunk; folytatás pedig a lányom, aki nemsokára végez a főiskolán, s ezt a nevet tovább fogja vinni.

Itt fogyott el a szalag és a sör. Már nem volt morózus. Ez volt hétfőn. Kedden és - az utolsó - szerdai Hattyúdal előadáson remekelt. Aztán csütörtökön még Az arany ára epizódistájaként (képárus, mentős) színpadra lépett, mely előadást a Duna TV stábja rögzített szalagra.- Köszönöm, és viszlát, Simi!

1999. január 18. Színészklub, Hevesi Sándor Színház

* Ekkor még nem tudta, hogy két nap múlva a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen az átadandó elismerések egyik címzettje lesz.

398